A polgári kormány az adócsökkentések kormánya, a Fidesz-KDNP pedig továbbra is küzdeni fog azért, hogy az unión belül is tagállami hatáskörben maradjon az adópolitika, így megvédhesse a családokat, a dolgozókat és az időseket - erről beszélt szerdai sajtótájékoztatóján a párt kaposvári elnöke.

Dér Tamás emlékeztetett rá: az elmúlt években 32 százalékról 15 százalékra csökkentett az személyi jövedelemadó, 19 százalékról 9 százalékra a társasági adó, radikálisan mérséklődött a legfontosabb élelmiszerek, a lakás és az internet áfája. Valamint a munkáltatók adói, hogy béreket tudjanak emelni.

A politikus szerint az ellenzéki pártok ugyanakkor adót emelnének hatalomra kerülésük esetén. Mint fogalmazott: az MSZP, a DK, az EGYÜTT, a Párbeszéd és a Momentum nyilatkozataiban is rendszeresen visszatér például a családi adórendszer eltörlése, valamint a többkulcsos szja bevezetése. A Jobbik pedig a gazdákat adóztatná meg, amely az agráriumra épülő Somogy megyére katasztrofális hatással lenne.

Címkék: dér tamás, csökkentés, törvény, adó, politika