Két helyszínen is tüntetnek holnap a diákok Somogyban a felsőoktatás tervezett átalakítása miatt. Bár tegnap a Parlament eltörölte a hallgatói keretszámokat, középiskolások és egyetemisták sem elégedettek. Ma Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a hallgatói önkormányzatok vezetőivel tárgyalt, sikertelenül. A kormány szerint a diákok nem értik őket, a diákok pedig azt mondják: a kormány biztosítékok nélkül ígérget.

Legkevesebb 40 ezer diák felsőoktatási tanulmányát fizetné jövő évtől a kormány a korábban kiszivárgott tervekkel ellentétben, amelyek 10 ezerről szóltak. Ha ennél többen érik el a felvételi pontszámokat, akkor többen tanulhatnak. Csak az úgynevezett röghözkötés kérdésében nem sikerült ma megegyezniük a miniszternek és a hallgatói önkormányzatok vezetőinek.

- Szeretnénk ha tovább beszélnénk arról, hogy hogyan is tudjuk azt a szerintem jogos érvet, hogy nem vagyunk olyan gazdag ország, hogy nálunk sokkal gazdagabb országok számára képezzünk orvosokat és más szakembereket - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter.

Az MSZP megyei elnöke szerint a kormány csak elodázta a keretszámcsökkentést, nem tett le róla.

- Az aggasztó az, hogy Orbán Viktor maga nyugtatta azzal a saját elnökségét, hogy nem baj ha most nem tudják bevezetni 10500-askeretszámot majd akkor bevetik több lépcsőben - mondta az MSZP megyei elnöke, Harangozó Gábor.

A napokban több hallgatói és diákszervezet is megmozdulást hirdetett országszerte. Somogy megyében Siófokon a Fő téren reggel nyolc órakor gyülekeznek a diákok, Kaposváron délután három órakor találkoznak a Kossuth téren. A tervek szerint a Széchenyi térről indulnak, a sétáló utcán át mennek a Kossuth térre és az Ady Endre utcába. A megmozdulással kapcsolatban megoszlik a diákok véleménye.

- Mivel én is továbbtanulás előtt állok ezért engem is nagyban érint az ügy és megyek én is tüntetni - mondta Somodi Andrea.

- Kicsit attól tartok, hogy ez a továbbtanulásomat mondjuk negatív irányból érinti, amúgy teljesen egyetértek vele - árulta el Udvari Balázs.

A szervezők több száz diákot várnak a Kossuth térre. A hallgatói szerződések felülvizsgálatát akarják elérni. Szerintük külföldön nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni.

- Mert mondjuk ki: nincs Magyarországon munkahely, nincs rá lehetőség, illetve nagyon kevés hogyha van - mondta a tüntetés szervezője, Filó Sebestyén.

A középiskolások szerdai demonstrációjához kapcsolódóan az országos hallgatói önkormányzat ülősztrájkot kezd a Parlamentnél.

Címkék: tüntetés, politika, tanuló, hallgató, diák, iskola