Schmitt

A Ház alelnökeinek Ujhelyi Istvánt, Balczó Andrást, Latorcai Jánost, Lezsák Sándort és Jakab Istvánt választották meg.  

Somogyi tisztségviselők dolgoznak a pénteken megalakult új Parlamentben. A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatára pénteken megválasztották az országgyűlés jegyzőit, köztük Móring József Attilát. Az Interparlamentáris Unió alelnökének Dr. Gruber Attilát javasolták. A somogyi területi listáról bejutó Rubovszky György pedig a mentelmi bizottság elnökeként dolgozhat.

Az államfő ünnepinek nevezte ezt a napot, ám egyúttal feltette a kérdést: történelmi lesz-e?
- Minden képviselő arra vállalkozott, hogy Magyarország törvényhozója legyen. Hazánkat talpra kell állítani és ez történelmi feladat - hangsúlyozta az államfő, és kiemelte: ezt számon fogják kérni önökön.

Sólyom László

20 évvel ezelőtt 1990 május 2-án ismét szabadon választott országgyűlés ült össze. Mindennek alapja volt azaz elhatározás, hogy a korábbi rendszernél különbek leszünk. Ezt az üzenetet adta át az új képviselőknek a párhuzamok és a különbségek miatt Sólyom. Más a helyzet annyiban, hogy a politika és az alkotmányos keretek ma adva vannak. Hasonló, hogy a választók bizakodását fejezik ki, reménykednek a változásban.

A várakozások ma is átfogóak a közbiztonságtól a gazdaság fellendüléséig. A társadalom kettészakadásának a megszüntetéséig. Az egész társadalom szükséges, hogy eredmények szülessenek. De a bizalom és felhatalmazás sokkal többre kötelez. A kormánytöbbség az erkölcsi kudarc lehetőségét is viseli.

Sólyom László kitért az új pártokra, hogy elsőként jutott radikális párt és frakció a parlamentbe a választók jóvoltából. Sólyom leszögezte: mindenki egyenlő, azonban alkotmányos határai vannak a működésnek.
- Nem engedhető meg, hogy gyűlöletre uszítás elhangozzék, a mentelmi jog pedig nem védheti azt a képviselőt, aki ezt megteszi - hangsúlyozta az államfő. - Kizárólag a tettek számítanak, ha megfékezik a szélsőségesek erőszakosságát és propagandáját, csak így lehet a demokrácia útját járni.
Sólyom az LMP-t is kiemelte, mint a környezetvédelmet zászlajára tűző pártot.

Alkotmányosság, alapjogi normák, jogállami intézmények - ezt már a 2/3-os többséggel kormányra jutó Fidesznek célozva mondta. Felhívta a figyelmüket az alkotmány ésszerű módosítására.

Kiemelte, a legfontosabb változásra érett dolgok a nevelés és oktatás rendszerének teljes újjáépítése, a korrupció megfékezése, úgy, hogy senkinek nincs kegyelem, valamint a szegénység megszűntetése és a cigányság integrációja.

Beszéde végén bejelentette, hogy az alakuló ülésig mindegyik képviselő benyújtotta megbízólevelét. A miniszterelnök tisztségére pedig dr. Orbán Viktort javasolta.

Címkék: Választás 2010, országgyűlés, politika