Tavaly százas nagyságrendben távolítottak el varjúfészkeket a kaposvári közterületekről. Ez, a jogszabályilag engedélyezett megoldás ideig, óráig visszaszorítja a madarak számát, de végső megoldást nem kínál.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője egy kaposvári megbeszélésen elmondta: a fészkek eltávolítása mellett sok helyütt próbálkoznak fakivágásokkal, vagy az ágak megcsonkolásával, ami egyáltalán nem javasolt. A külterületeken a hangriasztás működik ugyan, de az okos madarak hamar megszokják. Gyéríteni pedig csak nagyon szigorú engedélyek birtokában lehetne, mivel védett. Ráadásul ez a megoldás a városokban még nehezebben kivitelezhető.
"Ami megoldás, hogyha nagyon rossz helyen vannak a fészkek, mondjuk óvodaudvar, iskolaudvar és belátható számú a fa, öt, hat fa, akkor ott nagyon nagy költséggel, de folyamatosan el kell távolítani a fészkeket és el is lehet, erre a jogszabályok lehetőséget adnak, de arra fel kell készülni az önkormányzatnak, hogy az onnan kitelepülő varjak átmennek 80 méterrel arrébb." - emelte ki Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
A Kaposvári Városüzemeltetési Nonprofit Kft. vezetői most a nemzetközi gyakorlatok és más települések tapasztalatait elemezve, szakértőkkel közösen igyekszik megnyugtató megoldást találni a varjak okozta problémákra. "Eljutottunk egy konferenciára, ott több előadást is meghallgattunk ezzel a témával kapcsolatban és továbbra is keressük a kapcsolatot a szakemberekkel is, a Magyar Madártani Egyesülettel is felvettük a kapcsolatot és közösen próbáljuk megoldani ezt a helyzetet." - fogalmazott Orbán Krisztina, a Kaposvári Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Csökkentheti a varjak számát, ha nehezen találnak maguknak eleséget. Éppen ezért érdemes különösen odafigyelni arra, hogy a kukákat megfelelően zárjuk és ne szemeteljünk!
Címkék: Orbán Zoltán, MME, varjú, fészek, olvasóink kérdezték, Kaposvár