Mindenszentek és halottak napján idején több tízezren látogatják a somogyi sírkerteket. A kaposvári temetők éppen ezért idén is hosszabbított nyilvántartással várják az emlékezőket.

A temetők rendjéről, illetve a sírkertek környékének zavartalan forgalmáról idén is a rendőrség, illetve a polgárőrség gondoskodik.

„A rendőrséggel, mint mindig, ebben az évben is egyeztettünk. Folyamatosan jelen lesznek a nagy temetők környékén, illetve a kis temetőkben is előfordulnak majd. Változatlanul arra hívjuk fel a temetőbe látogatók figyelmét, hogy vigyázzanak értéktárgyaikra„ - hívta fel a figyelmet Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója.

A Keleti és a Nyugati temetőben ügyeletet is tartanak, így mindenkinek lehetősége lesz például a sírhelyek megváltására is.


A Keleti és Nyugati temetők nvitvatartása:
2021. november 2-ig: 6.00 órától - 20.00 óráig
2021. november 3-tól: 7.00 órától - 18.00 óráig

A Keleti és Nyugati temetők ügyelete (gondnoki irodában - temetővezetők):
2021. október 30-án: 8.00 órától - 20.00 óráig
2021. október 31-én: 8.00 órától - 20.00 óráig
2021. november 1-jén: 8.00 órától - 20.00 óráig
2021. november 2-án: 16.00 órától - 18.00 óráig


Címkék: halottak napja, ügyelet, nyitvatartás, mindenszentek, temető, olvasóink kérdezték