Egy a parlamentnek frissen beadott törvénymódosítás értelmében a jövőben nem kell maguknál tartaniuk az autóvezetőknek a jogosítványt és a forgalmi engedélyt. Az okmányokat a rendőrök elektronikus úton tudnák majd ellenőrizni - hívta fel a figyelmet cikkében az Index.

A törvénytervezet az "Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról" címet viseli, melyet a belügyminiszter nyújtott be. A forgalmi engedélyre és a jogosítványra vonatkozó rész, csak egy kis részét teszi ki a tervezetnek. A szabályozás a törvény szövege szerint 2023. január 1-jén lépne hatályba.

szonda közúti ellenőrzés

 

Ami a forgalmi engedélyt illeti, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény vonatkozó szeglete kiegészülne azzal, hogy "a jármű magyar hatóság által kiállított hatósági engedélyét a belföldi forgalomban a vezetőnek nem kötelező magánál tartania." Ez vonatkozna a gépkocsira, motorkerékpárra (ideértve a négykerekű motorkerékpárt is), mezőgazdasági vontatóra, négykerekű segédmotoros kerékpárra, pótkocsira és lassú járműre is.

A jogosítványra ez a szövegrész vonatkozna: "2021. február 1-jétől megvalósul az első vezetői engedély kiadására irányuló eljárás teljes mértékű elektronizálása. A tervezet a vezetői engedélyhez kapcsolódó eljárások további egyszerűsítését szolgálja. A módosítás célja, hogy a már kiállított vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt a belföldi járművezetés során a járművezető ne legyen köteles magánál tartania, az okmányok megléte a nyilvántartásból ellenőrizhető legyen."

A tervezetből viszont kiderült, hogy külföldön továbbra is szükségünk lesz vezetői engedélyre és a forgalmi engedélyre fizikai formában, így az okmányok kiállítása továbbra is szükséges marad.

Címkék: törvénytervezet, szabályozás, forgalmi, jogosítvány, olvasóink kérdezték