Március 18-tól Kaposvár belvárosában is folytatódik a távhőhálózat bővítése, hogy a környezetbarát és olcsó energia az eddigieknél is több közintézményben legyen jelen, gazdaságosabbá téve a működtetésüket és fenntartásukat. A fejlesztés során forgalomkorlátozásra kell számítani a Széchenyi téren és a Fő utcában.

A kivitelező két ütemben végzi a munkálatokat, hogy a szükséges forgalomkorlátozásokkal a lehető legkevésbé zavarja a közlekedőket. Hétfőtől a Fő utca 32-es számtól marják fel az aszfaltot a szakemberek a Dózsa György utcáig, illetve onnantól az OTP bank mögötti parkoló vonaláig a Széchenyi téren. A kivitelező a munkálatok elvégzéséig egyirányúsítja a Fő utcát az Anna utcai körforgalomtól a Dózsa György utcáig. Ebből következően a Széchenyi térről nem lehet majd behajtani a Fő utcába, a megszokott két sáv helyett pedig csupán egy sávon közlekedhetnek az autósok.

null

A beruházás második ütemében a Bajcsy-Zsilinszky utcától fektetik le a vezetéket az OTP-parkoló vonaláig. Ezen a szakaszon mindaddig nem történik meg a munkaárok kialakítása, míg az első ütemmel nem végez a kivitelező.

A munkálatokat úgy szervezték meg, hogy a környéken élők a 2019. március 18. és 2019. május 15. között zajló beruházás idején is meg tudják közelíteni gépjárművel az otthonukat. Erre a jelzett időszakban a megszokott útvonalon, de a megváltozott forgalmi rend figyelembevételével lesz lehetőségük.

Címkék: folytatás, távhő, beruházás, olvasóink kérdezték