Hírek
Kultúra
-
Kultúra
Találkozó Megerősített barátság a testvérvárosok között
Kaposvár franciaországi testvérvárosába, Saint-Sebastien-Sur-Loire-ba látogat a héten Szita Károly polgármester. A két település megújítja a 2002. májusában kötött testvérvárosi szerződést.
-
Kultúra
Diploma nélkül Még egy hétig lehet jelentkezni: amnesztia helyett nyelvi vizsga
Csaknem 1200 hallgató nem vehette át diplomáját a Kaposvári Egyetemen az utóbbi években, mert nincs nyelvvizsgája. Nekik próbál segíteni a somogyi campus. 50 órás nyelvi kurzusokat szerveztek. Aki sikeresen teljesíti a képzés utáni vizsgát, az megkaphatja diplomáját.
-
Kultúra
Tíz éves fennállását ünnepli a Búvópatak
A polgári, kulturális és társadalmi havilapot 2002 augusztusában hozta létre Csernák Árpád, amelynek megjelenését saját zsebéből finanszírozta.
-
Kultúra
Lehetőség Szabó Kimmel Tamás vezeti a Voice!-t
Az ősszel induló új produkció vezetésére a TV2 kérte fel a fiatal színészt. Január óta ugyanis a Magyar Televízió műveltségi vetélkedője, A Szövetség házigazdája, azonban ekkora hasonló volumenű produkcióban még nem szerepelt.
-
Kultúra
Kormány Több mint 14 ezer gyerek nyaralhatott kedvezményesen az Erzsébet-táborokban
Idén először üdülhettek kedvezményesen a rászoruló gyerekek az Erzsébet-táborokban. A program szombaton zárul.
-
Kultúra
Ludas Matyi új köntösben
Tegnap mutatták be a bárdudvarnoki faluházban a nagysikerű gyermek darabot, de nem csak a kicsiknek.
-
Kultúra
Ismét lesz "Miénk a város" Kaposváron
Jövő hétvégén neves magyar művészek szórakoztatják a közönséget a Kossuth téren.
-
Kultúra
Kezdődik 632 millió forinttal támogatja az iskolakezdést a kaposvári önkormányzat
A gyermekeink a legfontosabbak, ezért mindazon családoknak segítünk, amelyeknek nehézséget okoz a tanévkezdéssel járó költségek kifizetése - jelentette be Szita Károly csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.
-
Kultúra
Rehabilitáció Török fiatalok érkeztek a Balatonra
A földrengés sújtotta törökországi Van városából 15 középiskolás korú török fiatal érkezett szerdán Siófokra.
-
Kultúra
Családi programok A hétvégén tartják a Nemzeti Vágta somogyi előfutamát Kaposváron
Rekordszámú, azaz 16 település nevezett a Kaposvári Vágtára, melyet augusztus 26-án vasárnap tartanak a Meistro Lovastanyán.
-
Kultúra
Pótfelvételi A vártnál jobban teljesített a Kaposvári Egyetem az idén a felvettek számát tekintve
Annak ellenére, hogy a pótfelvételin csak költségtérítéses képzésekre lehetett jelentkezni, több tanulót vettek fel, mint tavaly. Így nagyjából 1000 fő körüli elsős kezdi meg az évet szeptembertől.
-
Kultúra
Ismét a legjobbak között vannak a somogyi középszintű iskolák
A Köznevelés című oktatási szaklap felmérése alapján a legjobb gimnáziumok közé sorolható a kaposvári Táncsics Mihály és a Munkácsy Mihály Gimnázium, Barcsról a Széchenyi Ferenc Gimnázium.
-
Kultúra
Már árusítják a Csiky Gergely Színház bérleteit
A felnőtt nagyszínpadi bérlettel újra hat előadást láthat a közönség. A Kaposvár Kártyával 10 százalék, a Csiky Kártyával 15-20 százalék kedvezményt kaphatnak a somogyiak.
-
Kultúra
Videó
Államalapítás Ilyen volt Szent István Ünnepe Somogyban - videóval
Az elmúlt 2 évtized megedzett bennünket Kaposváriakat! - mondta ünnepi beszédében Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Hozzátette, együtt küzdöttünk meg azért, hogy közösségként felnézzenek ránk.
-
Kultúra
Függöny fel! Újra Hat! - új évad kezdődött a Csiky Gergely Színházban
Hannibál tanár úr, Tündér Lala, Csongor és Tünde - ezeket is láthatják a nézők a Csiky Gergely Színház idei évadában. Ismét hat új előadást láthat a közönség a kaposvári teátrumban.
-
Kultúra
Keddtől kezdik árusítani a Csiky Gergely Színház bérleteit
A felnőtt nagyszínpadi bérlettel újra hat előadást láthat a közönség.