Az egyik legmagasabb állami elismerést, a Kossuth-nagydíjat Lackfi János, József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, műfordító is átvehette, akinek családi gyökerei Somogyhoz, Nagyberkihez kötődnek. A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült a kaposvári születésű Homonnay Zsolt, Jászai Mari-díjas színművész, rendező. Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott Kéri Kitty színművész, rendező, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Rippl-Rónai Művészeti Intézet, Színházi Tanszék tanszékvezetője, művésztanára.
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Madarász Zoltán a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökségi tagja, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Vármegyei Szervezetének elnöke, Porrog község polgármestere részére, a magyar gazdák érdekében végzett magas színvonalú szakmai munkája, valamint jelentős közéleti szerepvállalása elismeréseként. Ugyanezt az elismerést, kapta Keszericze Jenő faipari mérnök, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Csurgói Faipari Gyárának nyugalmazott igazgatója, a gyár versenyképességének biztosítása és a térség faipari stabilitása érdekében végzett munkája elismeréseként.
A Magyar Bronz Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést vehette át példaadó pedagógusi pályafutása, különösen a művészeti oktatás bevezetése és a tehetséges fiatalok fejlődése érdekében végzett munkája, valamint elhivatott közéleti tevékenysége elismeréseként Kurucz Tibor, a Törökkoppányi Általános Iskola pedagógusa, volt önkormányzati képviselő.
Címkék: március 15, állam, kultúra, kitüntetés, díj, Somogy