Az ünnepi programsorozat március 13-án, pénteken zászlófelvonással kezdődik, után a Hősök templomában emlékeznek meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

Március 15-én, vasárnap a programok sora szokás szerint a Széchenyi téren kezdődik, 10 óra 15 perckor, majd negyed óra múlva a Petőfi téren folytatódik. A Kossuth térre 11 órára várják a városlakókat, ahol Szita Károly, Kaposvár polgármestere mond majd beszédet. A műsort, akárcsak tavaly, úgy idén is élőben közvetítjük.

A rendezvényeken a Déryné Vándorszíntársulat, az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola, a Kaposvári Helyőrségi Zenekar, a Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesülete, a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar is közreműködik.

A városi megemlékezések március 16-án, hétfőn zárulnak az ünnepélyes zászlólevonással.

Címkék: szabadásgharc, március 15, forradalom, megemlékezés, kultúra, Kaposvár