A Takáts Gyula Könyvtár ezzel a vetélkedővel kapcsolódott az önkormányzat által korábban elindított kezdeményezéshez, aminek a célja, hogy a diákok megismerjék a város nevezetességeit, kultruális értékeit. 

A csapatok többsége papírból készítette el a legendás épület mását. Több közülük még a Csiky Gergely Színház igazgatóját, Nagy Viktort is lenyűgözte: "itt többen nemcsak a külcsínre adtak, hanem a belbecsre is. Van olyan makett, amelyiknek be tudunk nézni az ablakán és akkor látjuk, hogy a színpadon éppen próbálnak. Szóval, aki erre is odafigyelt, hogy a maketten belül is van élet, ez mindenképpen csodálatos."

A Kakuk Kupában most 14 csapat adta le pályamunkáját, de ennél sokkal több fiatalt mozgatott meg a vetélkedő - tudtuk meg Pintér Rómeó, alpolgármestertől: "eddig már 24 csapat nevezett be, ami több mint 80 diákot jelent, őket 16 pedagógus segíti a fordulókon keresztül."


Diákok makettjein a CsikyDiákok makettjein a CsikyDiákok makettjein a CsikyDiákok makettjein a CsikyDiákok makettjein a Csiky
Diákok makettjein a Csiky
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A döntőbe 10 csapat jut majd be. A finálé a Magyar Kultúra Napján, január 22-én lesz a kaposvári könyvtárban. Az intézmény igazgatóhelyettese, Egyed Nándor azt mondja: "egy bőséges pontozású döntőt szeretnénk, ahol még változhat a sorrend. Ezért arra biztatunk mindenkit, hogy ne ajda fel, de ne is gondolja előre, hogy megnyerte, hanem készüljön és dolgozzon!"

Címkék: helyismeret, KAKUK, könyvtár, vetélkedő, diák, kultúra, Kaposvár