A vakáció felirat utolsó, vagyis a kezdőbetűjét rajzolták fel a táblára a harmadikos diákok. Nagyon várták már azt, hogy véget érjen a több mint 180 napos tanév. "Ebben a sok időben, amikor tanutam, írtam dolgozatokat, nagyon elfáradtam benne, ezért nagyon jó lenne egy kis szünet, és ezért vártam ennyire a nyári szünetet." - mondta Gáspár Olivér Máté.
Az utolsó napon bőven volt idő a szórakozásra. A tanulók beszélgettek, énekeltek és még táncra is perdültek. Több diáknak is mozgalmas lesz az idei nyár. Sokan utaznak majd a Balatonra, de van aki a tengerentúlra is eljut majd. "A családommal kettő hétre elmegyünk majd Amerikába. Sok minden lesz majd és, hétvégenként pedig elmegyünk majd Zalakarosra." - fogalmazott Katona Réka.
Idén is meghitt hangulatban köszöntek el tanáraiktól a nyolcadikos diákok. Ők is, és mind a több mint 500 diák hosszú, fárasztó, de eredményes tanéven vannak túl. "Most csak mosolygós gyereket és mosolygós kollégát látok magam körül a mai napon, hiszen ez a 183. és egyben az utolsó tanítási nap. Az eredményeinket nemcsak az országos sikerek jelzik, nemcsak a diákolimpiai győzelmek, hanem az is, hogy a lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulóink száma lényegesen csökkent, úgyhogy örömmel, sikerekkel és megkönnyebbülve zárjuk ezt a tanévet." - hangsúlyozta Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola igazgatója.
A Kodály-iskolában a jövő héten napközis tábort szerveznek majd, ahol a sport és a kézművesség is helyet kap.
Címkék: tanítási nap, nyári szünet, vakáció, kultúra, iskola