Mintegy háromszázötven gyerek lépett fel szombaton az Együd Árpád Kulturális Központban a Mikrokozmosz Református Alapfokú Művészeti Iskola tanévzáró gálaműsorán. A közel harminc műsorszám során több művészeti ág több csoportja mutatta be tudását. 

Izgatott gyerekek a függöny mögött, feszült pillanatok és az utolsó simítások, mielőtt kezdődik a Mikrokozmosz Református Alapfokú Művészeti Iskola tanévzáró gálaműsora. Nem kellett sokat várniuk, a Körtönye Néptánccsoport „Palotás” című koreográfiájával kezdetét vette a művészeti iskola csoportjainak bemutatkozása.

Az immár hagyományos programra szeretettel várták a szülőket és a nagyszülőket, valamint Kaposvár Megyei Jogú Város vezetőit, a művészeti iskola telephelyeinek – a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tagiskoláinak – igazgatóit, és meghívást kaptak a fenntartó Kaposmérői Református Egyházközség presbitériumi tagjai is. 

"Iskolánk nem csupán tudásközpont, hanem élő, alkotó közösség. Különösen igaz ez ránk, akik a művészet nyelvén is nevelünk: táncban, zenében, mozdulatban, dallamban. A művészet nemcsak kifejezni tanít, hanem fegyelmez, kapcsolatot épít, lelket formál. A zene ritmusa, a tánc lendülete nemcsak művészi érték, hanem életre szóló útravaló" – mondta megnyitó beszédében Kecskés Miklósné igazgató.

A fenntartó nevében dr. Németh Ivett Éva főgondnok köszöntötte a résztvevőket, és elmondta, hogy ez a gála remek alkalom arra, hogy ünnepeljük a művészetet, és ezzel együtt azokat a tálentumokat, amelyeket a művészeti iskola diákjai hordoznak.

A produkciók között volt néptánc, társastánc, modern tánc, zongora és furulya bemutató is, amelyek különböző zenei stílusokat öleltek fel, bemutatva a művészeti iskola sokszínűségét: a filmzenéktől az olasz slágerekig, a népzenétől a keringőig, a latin ritmusoktól a furulya-szólamokig. A bemutatkozó csoportok mind aktív résztvevői a különböző versenyeknek, minősítő fesztiváloknak és a diákolimpiának is, ahonnan rendre érmekkel és arany, vagy ezüst minősítéssel érkeznek haza.

A felkészítő pedagógusok területük kiválóságai, akiknek munkáját az évtizedek alatt több kitüntetéssel és díjakkal ismerték el (dr. Bálintné Komlenecz Ilona, Bogyó Tamara, Bősze Zoltán, Ekkert Miklós, Fülöp Milán, Jeges Jázmin Mirjam, Kaszásné Rostás Anita, Kosztyina Ljudmila, Kurdi Csilla, Németh Cintia, Simonyi-Hornyák Hajnalka, Szerecz Róbert, Szlámár Szebasztián, Tumó Roland).

A háromórás gálaműsorban színvonalas produkciókat és a művészet iránt elkötelezett gyerekeket láthatott a közönség, a műsor végén pedig az össztánc egy igazi, művészeteken átívelő, csoportokat összehozó örömtánc volt. 

Címkék: Mikrokozmosz, tánc, művészet, református, iskola, Kaposvár, kultúra