Somogy épített és természeti kincsei, valamint neves személyiségei voltak a középpontban ma az Erdők Házában. Ott rendezték meg ugyanis a 3. vármegyei értékvetélkedő középdöntőjét.
A feladatok többsége a somogyi értéktárra épült - tudtuk meg a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnökétől, egyben a zsűri elnökétől, Vörös Mátyástól: "Az a célja ennek a vetélkedőnek, hogy a fiatal nemzedékkel megismertessük Somogy vármegyét. A szülőföld értékeit, a hagyományokat, az itt élő emberek életműveit, hogy aztán ez a honszeretet végigkísérre az életüket."
Az általános iskolás kategóriából az alábbi hat csapat jutott be március 19-i fináléba:
Zselici betyárok - Szennai Fekete László Általános Iskola
Jádi Hungarikomák - Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola
Honvédos Kincsvadászok - Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd Utcai Tagiskolája
Erdei nenyúljhozzám - Szennai Fekete László Általános Iskola
Csillagos nárciszok - Babócsai Zrínyi Miklós Általános Iskola
Bogyó és Babócák - Mernyei Szabadi Gábor Általános Iskola
Címkék: értékvetélkedő, örökség, kincs, természet, közösség, iskola, Somogy, diák, kultúra