A város napján a Csiky Gergely Színházban tartott ünnepi közgyűlésen Szita Károly az elmúlt évekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kaposváriak kemény küzdelmet vívtak, hogy a közösen megfogalmazott célokat megvalósíthassák, hogy 2030-ra Kaposvár még erősebb és még élhetőbb város legyen.
Felidézte, hogy míg Klebelsberg Kunó az oktatásban és a kultúrában látta a megmaradás zálogát, addig az 1920-ban Kaposvárra látogató Gróf Apponyi Albert a keresztény társadalom gazdasági kiművelését, versenyképességre való nevelését és a munkaszeretet ápolását hangsúlyozta, vagyis arról szólt, hogy nekik mit kell tenniük, mivel védhetik meg magukat, s mivel szolgálhatják a bizonytalannak tűnő jövőt.
A városvezető szerint a mai kaposváriak is a gróf által ajánlott utat járják, mert egyetlen pillanatra sem mondhatnak le saját sorsuk alakításának jogáról és felelősségéről.
Mint mondta: "ha voltak sikereink az elmúlt években - márpedig voltak szép számmal -, akkor ezt annak köszönhettük, hogy ápoltuk a munkaszeretetünket, gyakoroltuk a gazdasági kiművelésünket, és növeltük a versenyképességünket. Ez vezetett el oda, hogy fokozatot váltottunk, és a tavalyi év után idén is ipartörténeti évet írunk Kaposváron."
A városban új gyárak épültek, melyek hónapokon belül megkezdik a termelést, s vannak olyan vállalkozások is, amelyek évtizedek óta állják a sarat és adnak biztonságot a kaposvári családoknak.
"Ha a gazdaság motorjai erősek, akkor a munkájukat beleadó, gyermekeiket nevelő családok is erősek lesznek. Ez a kaposvári jövő biztosítéka, nem más" - emelte ki Szita Károly, aki megköszönte a kaposváriaknak, hogy a tavalyi választáson ismét bizalmat kapott a választóktól.
Címkék: polgármester, város, közgyűlés, színház, ünnep, kultúra, Kaposvár