A Kaposvár Szolgálatáért kitüntetést azoknak a kaposvári polgárok kaphatják, akik szakmai vagy társadalmi tevékenységükkel nagymértékben előmozdították a város tudományos, szellemi, gazdasági vagy közösségi életének fejlődését.
Dr. Balogh Orsolya onkoradiológiai szakorvos, az LSC Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület elnöke és vezetőedzője, aki kiváló sporteredményeiért, orvosi és sportvezetői munkájáért vehette át az elismerést.
Dr. Borbély Gábor sürgősségi és mentőorvos, a Kaposvári Mentőállomás volt vezetője, és akit sokan „Macidoktorként” ismernek.
Cselényi Nóra színész, jelmeztervező, aki a hetvenes évek óta az egyik leghűségesebb tagja a kaposvári társulatnak.
Dobos Emőke rendőr törzszászlós, aki a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények nyomozását végzi.
Hegedüs Zoltánné, a Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeletének ügykezelője több mint négy évtizedesévtizedes példaértékű, lelkiismeretes munkájáért érdemelte ki a díjat.
Hegedüsné Varga Renáta, a Gyöngyvirág Bölcsőde vezetője, aki tudásával és tapasztalataival a jövő kisgyermeknevelőinek oktatását is segíti.
Dr. Kaposvölgyi Lívia, a Polgármesteri Hivatal irodavezetője, aki munkájával felel az önkormányzati vagyon hasznosításáért és jelentős feladatokat lát el a területfejlesztési, beruházási tevékenységek során.
Lang Róbert, a város képes krónikása, a Somogyi Hírlap fotóriportere, aki 1987 óta fotózza a város és Somogy megye történetének legfontosabb eseményeit.
Lomnici Attila, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola igazgatóhelyettese a megyei sportigazgatásban végzett munkája elismeréseként.
Molnár István, a Rippl-Rónai Vármegyei Hatókörű Városi Múzeum régésze, akinek nagy szerepe volt a szentjakabi apátság és a kaposvári vár maradványainak feltárásában.
Schiszler László, a Vasutasok Szakszervezetének kaposvári vezetője, mert empátiával és segítőkészen végzi érdekvédelmi munkát.
Szalay Lilla, a Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ közművelődési igazgatója, aki 1986 óta dolgozik ezen a területen, s mindig is kiemelt figyelmet fordított az amatőr művészeti területre.
Szijártó Csilla, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola igazgatóhelyettese, aki aktívan támogatja az ének-zenei tehetséggondozást és segíti a hátrányos környezetből érkező gyermekeket
Torma Tamásné, a Temesvár Utcai Tagóvoda vezetője, aki élen jár az óvodáskorú gyermekek tehetséggondozásában.
Vucskics Kata, a Korona Póni Klub Egyesület lovasedzője, aki sokat tett azért, hogy minél több fiatal szeresse meg a lovassportot, s nem egy gyermeklovast nevelt a díjlovas, díjugrató és military szakágnak.
Az Év Sportolója díjat:
A hölgyek között Farkas Júlia ritmikusgimnasztika-versenyző kapta. Az LSC Ritmikus Gimnasztika SE versenyzője 2020 óta egyetlen vidéki versenyzőként tagja a felnőtt nemzeti válogatottnak. 2024 szeptemberében magyar kupát, októberében országos bajnokságot nyert az MTK–LSC közös csapat tagjaként. Jelenleg egyetemi tanulmányait végzi, 2024-ben bekerült a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramba.
Az urak között az Év Sportolója lett Naji Dávid dzsúdóversenyző, többszörös diákolimpiai bajnok, sportágában országos bajnoki címet szerzett ifjúsági, junior, U23-as és felnőtt korosztályban. Ifjúsági, junior és felnőtt korosztályokban többszörös Európa Kupa-dobogós. 2021 óta a felnőtt-dzsúdóválogatott keretének tagja, válogatottságát az új olimpiai ciklusra is megerősítették.
Az év sportolói csapata 2025-ben is 20-szoros magyar bajnok és 19-szeres Magyar Kupa-győztes Fino Kaposvári Röplabda Sportegyesület felnőttférfi-csapata lett. A több kaposvári nevelésű játékossal szereplő egyesület 2016 óta áll a hazai bajnokság örökrangsorának élén. A 2023/24-es évadban – nyolc év után – a Magyar Kupában is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Címkék: sportoló, szolgálat, kitüntetés, elismerés, díj, kultúra, Kaposvár