Anya és lánya egyre több közös konceret ad. Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és lánya Lili évek óta azon dolgozik hogy a klasszikus zenével megszólítsák a gyerekeket és élményt nyújtsanak számukra.

"Nekem egy külön öröm az, amikor gyermekeknek tudunk játszani. Egészen kicsi korú gyermekeknek is, akiknek az arcán mindig látom, hogy tényleg érdekli őket az, amit nekik nyújtunk. Mert próbáljuk közvetlenebbé tenni ezt az egész világot." - mondta el Farkas Lili.

zenevarázslat

A nyitónapon két koncerjén több mint 500 helyi és környékbeli általános-, illetve középiskolás diák vehetett részt. Maga a verseny pedig ma kezdődött. A növendékek tanáraikkal is színpadra léphetnek, de lesznek pedagógus páros előadások is

"Valóban nemzetköziek vagyunk. Erdélyből, Kárpátaljáról, Németországból, vajdaságból, tehát nagyon sok helyről érkeznek a versenyzők. És nagyon remélem, hogy valóban a zene ünnepe lesz ez Kaposváron. Mi nagyon izgatottan készülünk és sok szeretettel." - árulta el Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.

A ZeneVarázslat péntek esti programja szerint Várnagy Andrea Lélekhíd című lemezét színpadon is bemutatják. A klasszikus zenei mesejáték lesz egyben a rendezvény nyitó gálája is.

Címkék: zongora, szivárvány, zenevarázslat, fesztivál, kultúra