A szépkorúaknak mondott köszönetet pénteken késő délután Szita Károly, polgármester a Kaposvár Arénában. Az idősek hónapja alkalmából ez már a 14. rendezvény volt, amelyet a Szeretem Kaposvárt Mozgalom szervezett meg.

Szita Károly köszöntőjében úgy fogalmazott: az, hogy a közösség ismét együtt lehet a pandémia után, a fegyelmezettségnek köszönhető, amivel a kaposváriak példát mutattak a világnak. Mint mondta: hálás az idősebb polgárainknak is a példamutatástért, hiszen megmutatták a fiataloknak azt, hogy önmagunk tudunk a legtöbbet tenni azért, hogy ilyen közösségben élhessünk.

null

A lelátókon több mint 2500 védettségi igazolványnal rendelkező nyugdíjas dúdolta együtt Balázs Klárival és Korda Györggyel a közismert slágereket. A zenészházaspár több mint egy órás koncertre érkezett a somogyi megyeszékhelyre.

Nézzék meg videónkat a rendezvényről!

Címkék: szépkorú, aréna, gála, nyugdíjas, idős, Kaposvár, kultúra