A kaposvári Precognox Kft. régóta igyekszik segíteni az informatika-oktatást, illetve a szakemberek képzését. Programozási versenyt szerveznek és díjazzák a kiváló pedagógusokat is. Legutóbb pedig egy pályázatot írtak ki. A cég ügyvezetője, Jóföldi Endre szerint ugyanis a koronavírus-járvány sok egyéb mellett arra is rávilágított, hogy, bár egyre jobbak az intézményi feltételek, bizony elkél a segítség.

Felhívásukhoz más cégek és magánszemélyek is csatlakoztak így végül idén két intézmény több mint 700 ezer forintból fejleszthetett. A Mosolygyár Egyesület első szóra a kezdeményezés mellé állt, mondta az eszközök szerdai átadóján a szervezet vezetője, Marits István, hozzátéve, hogy egyesületük egy sor szemléletformáló és ismeretterjesztő iskolai programot hoz tető alá egy évben.

Szabó János, a Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium informatika tanára (b) veszi át az eszközöket Jóföldi Endrétől, a Precognox Kft. ügyvezetőjétől (j).

A Duráczky Gyógypedagógiai Módszertani Központ egy informatikai eszközkészletre pályázott, aminek segítségével akár vasúti átjárót, közlekedési lámpát vagy éppen melegházat lehet modellezni, így az informatika óra akár a környezetismerethez akár a technika tantárgyhoz is kapcsolódhat.

Czimmermann Gergely, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Honvéd utcai Tagiskolájának informatika-matematika tanára (b) veszi át a pályázati oklevelet Jóföldi Endrétől, a Precognox Kft. ügyvezetőjétől (j).

A Honvéd utcai Tagiskolába pedig olyan adathordozók kerültek, amelyek gyorsítják a számítógépeket, így könnyebben futnak majd rajtuk a különféle programok is.

A díjátadón, a Jövő Házában az is elhangott: a Modernebb eszközök - modernebb iskolák program 2022-ben is folytatódni fog.

Címkék: Jövő Háza, Precognox, modern, számítógép, eszköz, oktatás, digitális, informatika, pályázat, támogatás, kultúra