Az ünnepi közgyűlés - koronavírus-járvány miatt januárban elhalasztott - programjairól a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Biró Norbert számolt be: "az ünnepi Megyehét mindig a hagyományokról, a múltról, a megyecímer adományozásáról szólt. Így lett volna ez idén januárban is, ám a járvány közbeszólt. A Megyehét rendezvényei elmaradtak, ahogy a hagyományos ünnepi közgyűlés is. A nyitott vármegyeháza program keretében 2017-ben visszatértünk városainkba az ünnepi közgyűléssel, akkor Csurgón, 2018-ban Marcaliban, 2019-ben Siófokon, tavaly pedig Kaposváron rendeztük meg. Az ideit Barcsra terveztük, és nem is mondtunk le a helyszínről, mindössze az időpont változott. Szeptember 17-én, pénteken 10 órától a Széchényi Ferenc Gimnázium aulájában emlékezünk az egyik legnagyobb somogyi dicsőségre. Arra, hogy 523 évvel ezelőtt, 1498. január 6-án II. Ulászló király Somogy vármegyének adományozott elsőként a vármegyék közül címert és pecséthasználati jogot.

Az ünnepi közgyűlés díszvendége Menczel Tamás, tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár lesz. Ezúttal is beszámolok az elmúlt időszak somogyi eredményeiről és rövid kitekintést adok a jövőre vonatkozóan is.

A hagyományoknak megfelelően most is átadjuk a Pro Comitatu Somogy és a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket valamint az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címeket. Az ünnepi eseményt Kraft-Hosszú Ildikó versmondó, Szakács Gábor, a Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskola harmadéves hallgatója, a marcali Három tenor, valamint két Somogy Polgáraiért Díjjal elismert barcsi előadó csoport, a Városi Fúvószenekar és a Boróka Táncegyüttes műsora színesíti. Természetesen nem tekinthetünk el a hatályos szabályoktól, védettségi igazolvánnyal lehet részt venni a barcsi ünnepségen.

A Megyehetet hagyományosan a siófoki Azúr Hotelben rendezett jótékonysági megyebállal szoktuk zárni, mely szintén elmaradt, ám eddigi támogatóink fontosnak tartották, hogy diákjaink idén is megismerhessék Somogy értékeit. A beérkezett, a kiírásnak megfelelő pályázatokról született döntés alapján harmincegy önkormányzat  - huszonhat települési és öt nemzetiségi - részesült összesen 2 millió 860 ezer forint támogatásban. A megyei önkormányzat ezzel a döntéssel 916 diák számára biztosította idén Somogyország értékeinek megismerését. A „Szülőföldem Somogyország” Program 2011-es kezdete óta az ideivel együtt már 11969 gyermek kirándulását támogatta a megyei önkormányzat.

Az ünnepi közgyűlést élőben közvetíti a BarcsMédia saját és a megyei önkormányzat közösségi oldalán is."

Címkék: megyehét, osztálykirándulás, érték, közgyűlés, ünnep, díj, Somogy, kultúra