Vasárnap ért véget a XII. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen. Óriási tömeg gyűlt össze a megnyitón és az utcabálon, a legtöbb esetben telt házzal zajlottak az Ötvös Csöpi-filmek vetítései az Ancsika Kertmoziban és a versenyfilmes program filmjei is a Latinovits Művelődési Ház két termében, párhuzamosan - írja beszámolójában a Kultura.hu.

Vasárnap vehették át a Bujtor István-díjat a fesztivál legjobbjai, de a filmek alkotóit szakmai területenként is díjazta a zsűri, amelynek elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az SzFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem tanára, Fábry Zoltán tanítványa volt. A zsűri színész tagja Stork Natasa, a 2021-es Berlinale Shooting Stars programjának díjazottja, aki alakításáért a Les Arcs, a Valladolid és az Antalya nemzetközi filmfesztiválokon elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó elismerést. Mellette Kalász József filmrendező, vágó, a Magyar Független Film- és Videószövetség tagja, Wiegmann Alfréd Nívó-díjas, Radnóti-díjas színházi és tévéfilmrendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, valamint Lutter Imre fesztiváligazgató, Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, producer vett részt a zsűri munkájában.

Játékfilm kategóriában az Agapé című filmért vehette át a Bujtor István-díjat Beleznai Márk, a film írója és rendezője. A versfilmek között Kovács Gábor Attila filmje, A párizsi lakásom kapta a Bujtor István-díjat. A film Petőcz András költeményét dolgozta fel, Zubornyák Zoltán előadásában.

Fotó: Racskó Tibor
Fotó: Racskó Tibor

Bujtor István-díjat kapott Elek Judit Sára Megálló című kreatív dokumentumfilmje, amely egy kis észak-magyarországi faluban élő fiatalember egyszerű életét és az élet körforgását állítja párhuzamba. Szintén elnyerte a Bujtor István-díjat Kövessy Róbert a kilencszeres kajak-kenu világbajnok, Wichmann Tamás életét bemutató Magyar lapát című portréfilmért. A zsűri külön díjazta a legjobb filmes alkotói munkákat, így elismerték a legjobb forgatókönyvet, legjobb utómunkát vagy operatőri munkát is. 

A legjobb drámai férfi alakítás díját Jászberényi Gábor kapta, az Aracsi Norbert által rendezett Elfelejtett nemzedék című filmben mutatott játékáért. A vígjátékban nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplő díját Kálloy Molnár Péter vehette át, a Mázló Imre Tízpertíz című filmjében nyújtott színészi alakításáért. A legjobb női mellékszereplő Bakos Éva lett, aki a Nyíri Kovács István által rendezett Boszorkányházban nyújtott emlékezetes alakítást. A legjobb női főszereplő díját Nagy Katica kapta, aki a Buvári Tamás rendezte Magdolna című filmért érdemelte ki az elismerést. A legjobb rendezésért járó különdíj a Csöndend című filmé lett, melyet Tóth Gergely rendezett. Életműdíjjal jutalmazta a filmfesztivál Kassai Ilona Kossuth-díjas színművészt, akit Dézsy Zoltán Tíz perc múlva három című játékfilmjében láthatott a közönség.

A kétmillió forint értékű összedíjazás mellett a fődíjasok Belánszky Beáta képzőművész szobrát, a Ster Erika által reprodukált Bujtor-mellszobrot és a Gyulai Attila képzőművész által készített Bujtor-festményt ábrázoló inget is hazavihették. A filmfesztivál díjátadó gáláján időkapszulát is elhelyeztek, amelybe az Ötvös Csöpi-filmből ismert elvarázsolt dollárokra írták rá élményeiket a fesztiválozók. 

Címkék: díjazottak, filmfesztivál, Bujtor István, Balatonszemes, kultúra