Az elmúlt hónapokban több érdekes programon is bővíthették tudásukat a Noszlopy közgazdasági iskola tizenegyedikes logisztika szakos tanulói. Szakmai előadásokon, céglátogatásokon és csoportos foglalkozásokon is részt vettek.

„Nagyon sokat fejlődtem a programsorozatok után. Nagyon sok szakmai programot láttam a gyakorlatban és ez nagyon sokat segített abban, hogy megtaláljam azt a területet, amin tovább szeretnék majd tanulni. Illetve az is tetszett, hogy nem csak mi voltunk ennek a részesei, hanem itt voltak a szülők és a tanárok is, és ők is velünk együtt fejlődtek.” – árulta el Maczik Nikolett, az iskola egyik diákja.

tehetségek

A Nemzeti Tehetség Program a világon egyedülálló kezdeményezés, 2009 óta támogatják a fiatalokat, akiket pszichológiai tesztek alapján választottak ki. A program keretén belül több mint 3 millió forintot nyert a középiskola a közelmúltban. 

„Amikor már kialakult, ki az a 12 diák, aki részt vesz, akkor velük a Garnder-féle tehetségtesztet csináltuk meg, amelyik ugyan nyolc tehetségterületet vizsgál, de ebből mi a fejlesztést csak három tehetségterületen vállaltuk be. A kommunikáció, az együttműködés, illetve a logikai gondolkodást próbáltuk fejleszteni a gyerekeknek egy tíz órás személyiségfejlesztő tréningen belül.” – mondta el Ölvediné Megyei Gyöngyi, a KSZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum pedagógusa.

Az élményalapú foglalkozások mellett egy 3D-s nyomtatót és szkennert is vásárolt az intézmény, amelyek használatával angol nyelvtudásukat is fejleszthetik a diákok.

 

tehetségek

„Bármilyen háromdimenziós tárgyat elő tudunk állítani a segítségével. Vagy mi készítjük hozzá a programot, amikor gyakorlatilag arról van szó, hogy vékony szeletekre egy 3D-s testet felbontunk és ezekből a szeletekből épül össze majd aztán a teljes kép.” – mondta el Keczeli László.

Az igazgató hozzátette, hogy a jövőben is folytatják a tehetséggondozást és szeretnének egy logisztikai műhelyt is kialakítani.

Címkék: nemzeti tehetség program, Noszlopy, támogatás, kultúra