Kásler Miklós budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint - írja az MTI.

A gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már 8 százalékkal emelkedett. Ezzel az újabb 10 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal nő a gyakornokok bére.

A köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében a kormány úgy döntött, hogy az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek.
   
A miniszter szerint a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, folyamatosan javítsa munkakörülményeiket, fizetésüket és elismerje tevékenységüket. A pedagógusok bére 2013-tól átlagosan 50 százalékkal emelkedett, ami nagyban hozzájárult munkaerőpiaci helyzetük javulásához, szakmai és társadalmi megbecsültségük emeléséhez, és érdemben növelte a felsőoktatásban pedagóguspályára készülők számát - hangoztatta Kásler Miklós.

Hozzáfűzte: az emelt juttatások biztosítása érdekében a kormány az elmúlt évben 355 milliárd forinttal többet költött pedagógusbérekre, mint 2010-ben.

Címkék: Kásler Miklós, emmi, béremelés, pedagógus, kultúra