Vermes Tímea az éneklés mellett divattervezőként szerzett magának hírnevet az elmúlt években. Jövő szombaton azonban a hangjával varázsolhatja el a kaposvári közönséget.

- A divat showkat már bemutattuk idén Kaposváron és ennek az évnek a megkoronázása lesz a december hetedikei musical est - nyilatkozta Kováts Csaba, az esemény főszervezője.

A rendezvényen Vermes Tímea mellett Csengeri Attila Emerton-, valamint Feke Pál Junior Prima-díjas előadó is fellép majd.

null

- Ez egy igazi musical show lesz, de azért belecsempészek filmzenéket is és egy egy kis operát is az előadásba. Nagy szeretettel készülünk, már van is egy meglepetésünk, amit hárman fogunk majd énekelni - tette hozzá Vermes Tímea.

A Németh Antal Színművészeti és Kulturális Központban egyébként először rendeznek ilyen nagyszabású musical estet a 2017-es felújítását követően.

Címkék: musical est, vermes tímea, Németh Antal Színművészeti és Kulturális Központ, kultúra