A sajtó képviselőit előbb Takács László János, a Kaposvári Roxínház Egyesület elnöke köszöntötte a társulat nevében, majd átadta a szót Szabolcsi Jánosnak, aki összefoglalta, mi is történt a 2018/19-es évadban: "Az elmúlt évadban rekord számú bérletes nézőt köszönthettünk, megközelítettük az 5000 főt, és bízunk benne, hogy számuk növekedni fog szeptembertől. 11 különböző előadást láthatott a közönség a Roxínház színpadán, 65 alkalommal. Ez összesen 13.000 nézőt jelent. Tanodánkhoz szeptemberben több mint 30 fiatal csatlakozott, így a június 23-i Tanoda vizsgaelőadásban 80 tehetséges kisroxínházas mutathatja meg a tudását. Az idei évad végén rekordszámú, 18 fiatal kezdi meg a munkát együtt a felnőtt társulat tagjaival. Szeptembertől ismét meghirdetjük a felvételit a Roxínház Tanodába."

Pintér Kata a társulat rendezője pedig elmondta: "2018. októberében megszűnt a kulturális TAO támogatás, amely a Roxínház költségvetésének 40%-át adta. Egyesületünk 2015. óta tudta igénybe venni ezt a támogatási formát az előző évi jegybevétel alapján. Ez adta gazdasági stabilitásunkat, ennek köszönhetően fejlődhettünk évről évre. Mivel ez a változás az évad kellős közepén ért bennünket, először az is kétségessé vált, hogy be tudjuk-e fejezni az évadot, de november végére már látszott, hogy - főként a megnövekedett bérletszámoknak köszönhetően - le tudjuk játszani az évad második felére hirdetett előadásainkat. 2019. márciusára dolgozta ki a kormány a TAO-t helyettesítő előadó-művészeti többlettámogatások rendszerét, amire benyújtottuk igényünket. Május közepére derült ki, hogy az igényelt összeg 30%-át kapjuk meg. Szerencsére közben találtunk olyan pályázatokat, amikkel pótolhatjuk a kieső anyagi források egy részét. Ezekkel a lehetőségekkel biztonsággal el merjük kezdeni a 2019/2020-as évadunkat. A hosszú távú működést viszont nem tudjuk pályázatokra építeni. A kultúra sajnos nem tudja saját magát fenntartani. Szeretnénk kidolgozni egy mecénás programot, hogy fennmaradhasson a kaposvári ROXÍNHÁZ. Úton-útfélen megerősítést kapunk, hogy már nem csak Kaposvár, de a Dél-Dunántúl kulturális életének is meghatározó színfoltja vagyunk."

Takász László János hozzátette:, hogy hihetetlen túlélési küzdelem van a háttérben, de remélik, hogy nézőik ebből mit sem vettek észre. A 2019/2020-as évadot így elnevezték a Túlélés évadának. Nem tartanak új felnőtt bemutatót, hanem az előző évek sikerdarabjai közül kettőt tartanak műsoron.

Címkék: tanoda, támogatás, társulat, Roxínház, kultúra