Pintér Kálmán az egykori kaposvári 503. számú Rippl-Rónai József Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója volt. A szakképzésben végzett pedagógiai munkáját pályakezdő műszaki tanárként 1951 szeptemberében a kaposvári helyi ipari iskolában kezdte, ahol október végén igazgatónak nevezték ki. Igazgatóként 1985-ig 34 éven keresztül szolgálta Kaposvár szakmunkásképzését. Közben 1952 és 1973 között az 503-as Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatói feladatainak ellátása mellett ő szervezte meg Somogy megye szakmunkásképzését, a járási székhelyeken felépített ipari tanuló iskolákat. Az 1960-as évek második felében rohamos ipari fejlődésnek indult Kaposvár, iparának fejlesztése elengedhetetlenül megkövetelte nagy létszámú tanulók kiképzését, ezért az 503. Szakmunkásképző Intézet a Virág utcában a megye legnagyobb oktatási intézménye lett. Ennek vezetését Pintér Kálmán 1985. augusztus 1-ig, nyugdíjba vonulásáig látta el.

null

Kaposvár legnagyobb oktatási intézményét 1968/69-es tanév megkezdése előtt adták át a tanuló ifjúságnak, s a rendszeres tanítás 1968. november 11-től indult. Az iskola tulajdonképpen az 1886-ban Iparostanonc Iskola néven indult oktatási intézmény jogutódja volt.

Somogy megye szakmunkásképzése elválaszthatatlannak tekinthető a helyi ipari iskolától és az 503. sz. Rippl-Rónai J. Ipari Szakmunkásképző Intézettől, és annak igazgatójától, Pintér Kálmántól.

Pintér Kálmán töretlen lendülettel, vasakarattal irányította iskolájának szakmai képzését és a tanuló ifjúság nevelését. Nevével egybeforrt a megyei szakmunkásképzés megteremtése.

A képzés elméleti és gyakorlati téren folyt, a gyakorlati oktatás a bázisvállalatok tanműhelyeiben (VBKM, FMV Autójavító, Kapos Volán, Kaposgép, Pamutfonó stb.). Az elméleti oktatás és a gyakorlati alapképzés a Virág utcai iskola újonnan átadott, jól felszerelt (1968 színvonalú) szaktantermeiben, és tanműhelyeiben került megszervezésre.

Tanítványai és volt munkatársai, pedagógus kollégái egyaránt tisztelték és szerették. Egyenes jellemű, szókimondó emberként 34 éven keresztül tanárokat, igazgatókat nevelt ki a megye szakmunkásképzésének. Így Gémesi Tibor, Ponikfor Zoltán, Bogdán János és Hausz Árpád a majdani, kaposvári iskolaigazgatók is tőle tanulták az „iskolaigazgatás” tudományát.  Nevét bármelyik Somogy megyei „vasas” műhelyben máig is fogalomként emlegetik az idősebb szakik.

Pintér Kálmán 92 évet élt.

Címkék: iskolaigazgató, kálmán, pintér, elhunyt, kultúra