Több százan vannak Kaposváron olyanok, akik valamilyen fogyatékosságuk miatt nem élvezhetik azokat a városi rendezvényeket, amelyeket ép társaik gond nélkül megnézhetnek, meghallgathatnak.

Mostantól azonban már számukra is elérhetőek és élvezhetőek lesznek a programok.

Szita Károly polgármester öt kaposvári fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezet elnökével írt alá megállapodást. Köztük vannak a vakok és gyengénlátók, a siketek és nagyothallók, a mozgáskorlátozottak, az értelmi fogyatékosok és a fogyatékos fiatalok érdekvédelmi szervezete.

null

Kaposvár polgármestere a kormány kezdeményezése után a megyei jogú városok vezetőit kérte meg, hogy a saját településük hasonló civil szervezeteivel kössenek megállapodásokat. Kaposvár élen jár az akadálymenetesítésben.

- A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként arra tettem vállalást, hogy megkérem polgármester kollégáimat, állapodjanak meg a helyi szervezetekkel, és tegyék ők is mindenki számára elérhetővé a nagyrendezvényeket. Kötelezettséget vállalunk arra, hogy minden nagyobb rendezvényünkön a fizikai akadálymentesítést elvégezzük, a hallássérülteknek jeltolmácsot biztosítunk és az értelmi akadályozottsággal élő emberek számára érthető tájékoztatókat osztunk majd ki. Remélem, ezzel mindenki ki tud jutni a rendezvényekre, és éppen úgy élvezni tudja azokat, ahogyan a többi kaposvári is - emelte ki Szita Károly.

A rendezvényeken a fizikai akadálymentesítés mellett jeltolmácsot biztosítanak és érthető tájékoztatókat osztanak majd ki az értelmi akadályozottsággal élők számára.

Az aláírók

  • Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • ÉFOÉSZ Értelmi Sérültek Somogy Megyei Egyesülete
  • Kaposvári Fogyatékos Fiatalok Teljes Életért Alapítvány
  • Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete
  • Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Somogy Megyei Szervezete
  • Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Szervezte
  • Együd Árpád Kulturális Központ

 

 

Címkék: nagyrendezvények, akadálymentes, aláírás, kultúra, kaposvár