Számos olyan változás jelenik meg a módosuló előadóművészi és közművelődési törvényben, amelyet a hazai nagyvárosok kezdeményeztek - mondta el Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet Hoppál Péterrel, a kultúráért felelős államtitkárral együtt tartott Budapesten kedden délelőtt.

- Ma a múzeumok legnagyobb gondja, hogy nincs elegendő raktárkapacitásuk arra, hogy az elmúlt években felhalmozott leleteket, műtárgyakat raktározni tudják. Arra kértem a tárcát, hogy nyújtsanak segítséget abban, hogy az önkormányzatok eleget tudjanak tenni a múzeumokba került hatalmas mennyiségű műtárgy leltározása terén előírt szabályoknak, akár a határidők kitolásával, akár humánerőforrás átcsoportosításával - mondta Szita Károly, aki azt is javasolta, hogy a minisztérium készíttessen egységes szoftvert a múzeumi anyagok digitalizálásához.

Az MJVSZ elnöke hozzátette: azt az érvüket is elfogadta és törvényjavaslatba illesztette a tárca, amely szerint a nagyvárosok – az egyes intézmények szakmai önállóságának megőrzése mellett – koordináltan működtethetik a jövőben a könyvtáraikat, múzeumaikat, kulturális tereiket. Erre eddig csak a 15 ezres lélekszám alatti településeknek volt lehetőségük.

Hoppál Péter a sajtótájékoztatón elmondta: könnyítéseket javasol a kulturális tárca az előadó-művészeti szervezetek vezetőválasztása terén, öt év szakmai tapasztalatot vagy három év vezetői tapasztalatot várnak el a jelentkezőktől. Továbbra sem lesznek ugyanakkor meghívásos pályázatok, a vezetői munkakörök ezután is kizárólag nyílt pályáztatás útján lesznek betölthetőek, az ezekkel kapcsolatos szabályok viszont a törvényhozási szintről rendeleti szintre kerülhetnek.

Szita Károly ennek kapcsán elmondta: az önkormányzatok fenntartóként felelősek azért, hogy ki egy adott intézmény vezetője, de erről csak megfelelő garanciákkal és nyilvánosság mellett dönthetnek.

Címkék: hoppál péter, mjvsz, államtitkár, törvény, változás, szita károly, kultúra