A kaposvári Táncsics Gimnázium matematika tanára a tehetség gondozásban elért eredményei alapján vehette át az elismerést. 

A díjat tantárgyanként, évente legfeljebb ketten kaphatják meg az országban. Kubatov Antal 1980 óta tanít a Táncsics Gimnáziumban.

null
KUBATOV ANTAL tanári diplomájának megszerzését követően, 1980-tól, két év kihagyással a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára. Egyik kezdeményezője és meghatározó tanára azoknak a tehetséggondozó hétvégeknek, amelyekből mára az Erdős Pál Tehetséggondozó Iskola kialakult.

Nem csupán szaktanárként, osztályfőnökként és pedagógusként is az elhivatottság, a diákok tisztelete és szeretete, valamint kivételes szakmai igényesség jellemzi munkáját. Tanítását sodró lendülettel, színes előadással fűszerezve, ugyanakkor érthetően és jegyzetelhetően, ragyogó táblaképpel, élvezhető formában, interaktívan végzi. Tanári egyéniségével nem csak magával ragadja a hallgatóságot, hanem a különleges munkakapcsolatot tanítványaival tartósan fenn is tartja. Biztatása, segítőkészsége, empátiája és korrektsége miatt minden kollégája bizalommal fordul hozzá tanácsért, segítségért.

A matematikai közéletben aktív szerepet vállal és alakítja azt. Iskolájának meghatározó szerepe volt a speciális matematika tagozat alapításában és működtetésében. 1997-ben az iskolai matematikaoktatás támogatására szülőkkel összefogva létrehozta a Táncsics Mihály Gimnázium Matematikai Tehetségeiért Alapítványt. A szervezet számos feladata mellett kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetben élő tehetséges diákok képességeinek kibontakoztatásra és versenyeken való szerepeltetésükre.

Kezdetektől részt vett az új emelt szintű érettségi szerinti vizsgáztatásban, továbbképzésekben, évek óta javításvezetőként és szóbeli bizottságok elnökeként is vállal feladatot. Hosszú évek óta tagja a Bolyai Társulat Oktatási Bizottságának.

Munkásságát a szakma Beke Manó-díjjal, Arany Katedra-díjjal és Ericsson-díjjal ismerte el. Munkájával, humánumával, sajátos humorával mindenütt nagy tiszteletet és megbecsülést váltott ki.

Szakmai és emberi kapcsolatai átszövik az egész Kárpát-medencét. Kivételes emberi és szakmai kvalitása, elhivatottsága, a tehetséggondozás iránti elkötelezettsége alapján méltó jutalma a Rátz Tanár Úr Életműdíj.

Címkék: kubatov antal, rátz tanár úr, díj, kultúra