szarkofág 460

Egy római kori szarkofágra bukkantak a napokban Somogyvár környékén. A Krisztus után negyedik századból származó kőkoporsót egy traktoros fordította ki a földből szántás közben. A több mint 1600 éves szarkofágban két üvegedényt és egy csontváz maradványt is találtak.

A kőkoporsót az egyik helyi mezőgazdasági cég embere forgatta ki a földből szántás közben.  

- Sáros volt a föld, ezért mélyebben ment az eke és ahogy mentem-mentem, azt éreztem, hogy elkezd remegni, és hátra néztem ilyen fehér követ fordított fel, akkor még nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget - mondta a Somogyvár MG Zrt. gépkezelője, Kollár Zsolt.

A régész azt mondja többször találnak kőkoporsókat Somogyban, de azoknak leginkább csak az alja marad ép. Ez a szarkofág viszont jó állapotban került elő. Így az 1600 éves késő római lelet ritkaságnak számít.

- Kr. u. 4. századi a szarkofág és miután ezt a szarkofágot egy olyan helyen találtuk, ahol korábban már egy római villa alapjait feltártuk, feltételezhetjük, hogy a villa egykori lakói, tulajdonosai temetkezhettek ide - foglalta össze a Rippl-Rónai Múzeum régésze, Németh Péter Gergely.

A szarkofágban a villa egykori lakójának maradványait és két üvegedényt találták a régészek. A szarkofágot Somogyvár-Kupavárra szállították, a tervek szerint itt is marad kiállítási darabnak.

 

 

Címkék: szarkofág, régész, ásatás, somogyvár, föld, kultúra