mozi0313


Az október 10-13-ig tartó filmünnepbe természetesen a kaposvári Cinema City is bekapcsolódik. Ez egyebek közt azt is jelenti, hogy hatalmas kedvezménnyel válthatók jegyek az előadásokra, azaz minden 2D és IMAX ismeretterjesztő filmre 690 forintért, digitális 3D-s filmekre és IMAX egész estés filmekre 890 forintért ülhetünk be.

Emellett országszerte különleges programokat is tartogat az esemény. Kaposváron például október 13. fél ötkor filmklub beszélgetést tartanak a "Mielőtt éjfélt üt az óráról".



A Filmünnep vetítésein lesz először látható a Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével Orosz Dénes rendezésében készült, Coming out című romantikus vígjáték előzetese – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. A film december 5-én kerül a magyar mozikba.

A rendezvényen még készülő és már bemutatott magyar filmek alkotói is beállnak jegykezelőnek: Trill Zsolt, a Mancs című film főszereplője, Kulka János, akit hamarosan a Swing és az Argo 2 című alkotásban is láthatnak a mozinézők, valamint a Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjátékból Szabó Simon és Simon Kornél csatlakozik a közismert személyek jegykezelő csapatához. A „sztárjegyszedők” sorában továbbá MTVA-s képernyősökkel is találkozhatnak a nézők.



Árpa Attilával, aki nemrég fejezte be az Argo 2 forgatását, szintén jegykezelőként találkozhat a közönség. A Filmünnepen újra műsorra tűzik az Argo első részét és az Arénában, a péntek esti vetítés előtt bemutatják az Argo 2 werkfilmjét, a vetítést közönségtalálkozó követi.

Ugyanitt Vong Kar-vaj kínai filmrendező A nagymester című filmjéhez kapcsolódva kungfubemutatót tartanak pénteken és szombaton este. A négynapos rendezvény második napján Michel Gondry Tajtékos napok című filmjéhez kapcsolódva szerveznek beszélgetést, amelynek vendége Dudás Viktor, az MTVA Archívum és Tartalomkereskedelmi Igazgatóságának főtanácsadója.



Szász Jánossal, A nagy füzet című film rendezőjével is találkozhat a közönség. A világhírű Agota Kristof-könyv játékfilm-adaptációja, amelyet szeptember 19. óta játszanak a magyar mozik, Karlovy Varyban elnyerte a fődíjat és Magyarország hivatalos nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra. A rendezővel a veszprémi Cinema City Balatonban pénteken, szombaton pedig a XI. kerületi Cinema City Allee-ban hallható beszélgetés.

Az Arénában október 11-én az Időről időre című filmet premier előtt vetítik, a moziban olyan jegykezelőkkel lehet találkozni, mint ByeAlex énekes-zeneszerző, Szőke Zoltán, Gesztesi Károly színész, Cseh László úszó vagy Fluor Tomi zenész.



A Cinema City Duna Plazában október 12-én a Werk Akadémia diákjainak filmösszeállítása lesz látható, bevezetőt mond Réz András filmesztéta. A székesfehérvári multiplexben október 11-én Sára Sándor 80. születésnapja alkalmából a Cigányok és a Feldobott kő című filmjét vetítik, a mozi vendége a Kossuth-díjas rendező.

Hogy megkönnyítsük a választást, íme a kaposvári filmfelhozatal:

Prisoners 2D – Fogságban 2D (F) (16) Premier!
Cs-V: 11:00, 14:00, 17:00, 20:00, 21:45

About Time 2D – Időről Időre 2D (MB) (12) Premier!
Cs-Szo: 17:15
V: 18:20

Before Midnight 2D – Mielőtt éjfélt üt az óra 2D (F) (12) Filmklub!
V: 16:30

Le Grand Cahier 2D – A nagy füzet 2D (MB) (16)
V: 16:00

Don Jon 2D (MB) (16)
Cs-V: 14:30, 18:30, 20:30, 22:30
Cs-Szo: 11:00, 16:30 is
V: 12:15 is

The Family 2D – Vérmesék 2D (MB) (16)
Cs-Szo: 20:15 
V: 21:00

Snowflake, the White Gorilla 2D – Hópihe 2D (MB) (6)
Cs-V: 10:00, 11:45, 13:30

Runner Runner 2D – Vakszerencse 2D (MB) (16)
V: 10:15, 14:15 is
Cs-V: 19:45
Cs-Szo: 15:15 is

Rush 2D – Hajsza a Győzelemért 2D (F) (16)
Cs-Szo: 15:30

We're the Millers 2D – Családi Üzelmek 2D (MB) (16)
V: 16:20
Cs-Szo: 13:00, 18:00, 22:30

Smurfs 2. 3D – Hupikék Törpikék 2. 3D (MB) (6)
Cs-V: 10:15, 12:30

Címkék: cinema, city, mozi, ünnep, kultúra, kaposvár