hoffmann rózsa


Előadásában az oktatás megújulásának eszközeit taglalta. Az államtitkár szerint: az  oktatásban garantálni kell a minőséget, ami a nevelés megerősítésével lehetséges. Továbbá gazdaságosság, egyenlőség és kiegyenlítettség kell hogy jellemezze a rendszert.

2010 július óta száz új jogszabályt vagy módosítást alkotott a szaktárca, melyek közül Hoffmann Rózsa kiemelte  a kerettanterv kidolgozását, a tankönyv rendelet bevezetését, az új  pedagosgus életpálya modellt,  a három éves kortól kötelező óvodai reformot, a mindennapos testnevelést, a kötelező közösségi munkát és a heti egy óra erkölcstant/hittant.

Szót ejtett a  pedagógusok béremelésről is. Átlagosan, 30-40 ezer forint között fog nőni a pedagógusok bére. Azok, akik esetleg szeptermberben nem kapják meg az emelést, azok októberben visszamenőleg is jogosultak arra. A béremelés 155 ezer pedagógust érint.

Az államtitkár asszony azt is megfogalmazta, hogy szerinte az egyik legfontosabb, hogy vissza kell hozni az erkölcsöt a világba, nem szabad értékek nélkül élni. Hozzátette, hogy  az országot újra talpra kell állítani, amely felemelkedésében a közoktatást is meg kell újítani. Szerinte ez a folyamat már elkezdődött.

A csurgói Nagyváthy János szakképző iskolát, szeptembertől a Kolping alapítvány fogja üzemeltetni, ahol csaknem 600 gyerek kezdi meg a tanévet.

Címkék: csurgón, előadást, tartott, rózsa, hoffmann, kultúra