kincs

El Castillo de Huarmey-ben, alig négy órányi autóútra Peru fővárosától, Limától, sikerült rábukkanniuk a Wari-birodalom első, teljes épségben fennmaradt királysírjára lengyel és perui régészeknek. A warik Dél-Amerika egyik legősibb népe voltak: időszámításunk előtt 700 és 1000 között uralták a mai Peru part menti részét.

Milosz Giersz,  a Varsói Egyetem régésze hamar rájött, hogy ha idejekorán nyilvánosságra hoznák az 1200 éves, kincsekkel telezsúfolt „holtak templomának” felfedezését, pillanatok alatt ellepnék a környéket a kincsvadászok. „Ez a lehetőség szó szerint rémálomszerűnek tűnt” – jelentette ki Giersz. Ezért Roberto Pimentel Nitával, az expedíció társigazgatójával együtt úgy döntöttek, a feltárás befejezéséig és a leletek biztonságba helyezéséig titokban tartják a felfedezésüket.

ásatás

Az ásatások hónapokig tartottak. A régészek több ezer rendkívül értékes leletet, köztük finoman kidolgozott arany- és ezüstékszereket, bronzbaltákat, arany szerszámokat és több mint hatvan ember – köztük három wari királynő – maradványait emelték ki a sírból.

A felfedezés már csak azért is tudománytörténeti jelentőségűnek számít, mert a Wari-birodalomról nagyon keveset tudnak a régészek. Annak ellenére is, hogy az i.e. nyolcadik-kilencedik században hatalmas, a mai Peru csaknem teljes területére kiterjedő birodalmat építettek ki, fővárosuk, az Andokban található Huari pedig az akkori világ egyik legnagyobb, közel negyvenezer lakosú metropolisza volt.

 

Forrás: techcorner.hu

Címkék: ősi, kincseket, peru, amerikai, találtak, dél, kultúra