Mitől van az, hogy ha öt percig békesség van, valakinek biztos eszébe jut, hogy ez így nem jó? Ez vajon benne van a génjeinkben? Vagy honnan jön? A Vaknyugat egy világ végi kis ír faluban játszódik, ahol az évtizedek óta együtt élő testvérpár (Hunyadkürti György és Kovács Lajos) a nap huszonnégy órájában párbajozik egymással – szavakkal, chipsekkel, késsel, puskával. Akár a vadnyugaton.

A pap (Rátóti Zoltán) pedig egyfolytában próbál közvetíteni és tolmácsolni két, örök időkre egymásnak feszülő ember között. És az életét teszi rá, hogy elérje azt, hogy egyik ember a másikát megérintse, és az ne ütés legyen, de simogatás. A világ végén élesebben, tisztábban, szélsőségesebben mutatkoznak meg a dolgok. Ezek az emberek tiszta, naiv módon kérdeznek rá mindarra, amire mi nem kérdezünk rá, mert kicsi intelligenciával és kicsi civilizációval kicselezzük önmagunkat, és így az élet alapkérdései kipotyognak a figyelmünkből. Ezek egyszerű kérdések: miért kelek föl, mire való vagyok, van-e Isten stb. És ha lógatod a lábad a világ peremén, akkor nem álkérdéseken fogsz merengeni. Mert épp a végtelenbe nézel. Kérdés, hogy van-e számukra megváltás? Van-e számunkra megváltás?

Martin McDonagh Vaknyugat című komédiáját Bérczes László viszi színre. Szereplők: Kovács Lajos m.v., Hunyadkürti György, Rátóti Zoltán, Mészáros Sára.

Bemutató: 2012. december 21. péntek

Címkék: Bérczes, vaknyugat, komédia, előtt, bemutató, kultúra