Még két hét és ismét ilyen zajos lesz a Kaposvári Egyetem. Idén is 3000 körüli hallgató jár majd ide. Az előzetes összesített adatok alapján a campus a vártnál jobban teljesített a pótfelvételin. A mostani eljáráson csak költségtérítéses képzésekre lehetett jelentkezni, ennek ellenére csaknem 230 hallgatót vettek fel. Ez a tavalyinál 40 fővel több. Így a felvettek száma majdnem annyi már, mint tavaly.    

- Nem irreális elvárás, amit eredetileg is támasztott a Kaposvári Egyetem magával szemben,hogy az 1000 fő körüli felvett létszámot célozza meg idén is, annak ellenére, hogy a körülmények sokkal kedvezőtlenebbek, mint tavaly - mondta a Kaposvári Egyetem oktatási rektorhelyettese, Kovács Zoltán.

A pótfelvételein a legnagyobb érdeklődés az állattudományi karon belül a mezőgazdasági mérnöki szakra volt. A gazdaságtudományi karon a pénzügy-számvitelre jelentkeztek sokan. A pedagógiai karon pedig a gyógypedagógia, valamint a csecsemő- és gyermekgondozó szak volt kelendő.
Az egyetem a ténylegesen beiratkozók számát is szeretné növelni.

- Ezt az elmúlt években 85%-ról 91,92%-ra hoztuk föl. Az fontos, hogy akit felvettek, de úgy érzi, hogy nem kezdi el a tanulmányait az is iratkozzon be, mert tud passziválni azonnal, így nem veszik el a felvételi eljárása - mondta a Kaposvári Egyetem oktatási igazgatója, Lehőcz Gábor.

A hallgatói létszám augusztus végén lesz hivatalos, de a mostani eredményeknél csak többen lehetnek.

Címkék: szakok, pótfelvételi, hallgatók, beiratkozás, Kaposvári Egyetem, kultúra