A Budapesten már nagy sikert aratott - a csernobili katasztrófa következményeit bemutató -„Szellemország fővárosa, Pripjaty” című fotókiállítás augusztus 4-i megnyitóján, Vörsön a település polgármestere Farkas László köszöntötte a vendégeket, Berki Imrét, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatóját, dr. Horváth Jenőt a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját, Várai Mihály fotóművészt és Nyilas Gergő, újságírót. Köszöntőjében megemlékezett a vörsi kiállítóhely létrehozásáról az elmúlt 30 év jeles eseményeiről és a múzeum nemzetközi ismertségéről is.

Berki Imre a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója arról szólt, hogy a vidéki kiállítóhelyek megújítása is szerepel terveik között. A múzeum vezetésének célja, hogy a tűzoltóság története mellett a katasztrófavédelem munkáját is bemutassa kiállításai során. Ezért döntöttek úgy, hogy a csernobili katasztrófát megörökítő anyagot a vidéki kiállítóhelyek közül először Vörsön mutatják be.

Ezt követően Nyilas Gergő, újságíró – aki a fotós Várai Mihállyal együtt járt a szellemvárosban – ajánlotta a nézők figyelmébe a kiállítás anyagát. Felelevenítette azokat a napokat, amelyeket a lezárt területen töltöttek, megemlékezett a katasztrófa felszámolásában életüket vesztett vagy megsérült áldozatokról, az esemény mai napig is tartó hatásairól. Párhuzamot vont a fukusimai atomerőműben történt eseményekkel, amely sok hasonlóságot mutatnak Csernobiléval.

Várai Mihály fotóművész a képek alkotója szerint a képek nem igényelnek különösebb magyarázatot. A rögtönzött tárlatvezetésen láthattuk, hogy a fotók plasztikusan ábrázolják a hajdan eleven, ötvenezres város kiürült utcáit, épületeit, a már örökké tartó szomorú pusztulását. A fotókon megtekinthettük az egykori iskola tantermeiben sietve ott hagyott könyveket, - melynek szövegrészei a növényvilág fejlődését és a természet meghódítását voltak hivatottak tanítani -, a szellemgyerekek szellemóvodájába rajzolt graffitit, a szinte jelképpé vált gazdátlan játékmacit, a radioaktívan sugárzó játéktankot, a tapétától és értékeitől fosztott lakótelepi lakások magányát.

A kiállítás 2012. november 30.-ig látogatható Vörsön, a múzeum nyitvatartási idejében.

Nézze meg a kiállításról készült galériát:


Időszaki kiállítás nyílt VörsönIdőszaki kiállítás nyílt VörsönIdőszaki kiállítás nyílt VörsönIdőszaki kiállítás nyílt VörsönIdőszaki kiállítás nyílt VörsönIdőszaki kiállítás nyílt VörsönIdőszaki kiállítás nyílt Vörsön
Időszaki kiállítás nyílt Vörsön
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: galéria, vörs, csernobil, megnyitó, kiállítás, kultúra