Handó Eszter, a Katica Tanya Aktív Pihenésközpont egyik ötletgazda–tulajdonosa elmondta, Magyarország legnagyobb szárazcsúszdaparkját önerőből, 45 százalékos uniós támogatással építették meg. Ez az új attrakciója a nyolc éve Patca szélén létrehozott élményközpontnak, amely a hagyományos értékek bemutatását tűzte ki célul, őshonos magyar állatok, ősi kézműves- mesterségek és modern technikák bemutatásával, főként csoportokat, baráti társaságokat, gyermekes családokat fogadva szálláshelyein.

A beruházás szombati átadásán a tervek szerint Szita Károly, Kaposvár polgármestere, valamint Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke a hagyományos megnyitóktól eltérően nem átvágja, hanem csúszással szakítja át a nemzetiszínű szalagot. Az esemény alkalmából a Katica Tanya és a Zöld Pont Életmód Klub 24 órás Guinness- és magyar csúszdarekordot akar felállítani a több korosztály számára készült játszóbirodalomban. Itt egyebek közt egy kétszintes felnőtt- és négyszintes gyerek-játszólabirintus található, amelyeket három, 4,5–6,5 méter magas beltéri óriáscsúszda egészít ki.

A rekordkísérleten egy húszfős, sportemberekből álló csoport 24 órán keresztül megállás nélkül csúszdázik majd, ami a becslések szerint mintegy 40 kilométer megtételével lesz egyenértékű, jelentős szintkülönbség megtételével. A rekordállítóknak besegíthetnek a tanya programjain és projektavatóján részt vevők – mondta Handó Eszter.

Forrás:



Címkék: csúszda, Katica tanya, kísérlet, Patca, rekord, kultúra