Ugye mindenkinek ismerős a 90-es évek egyik legnépszerűbb tévésorozata, a Szomszédok. Benne pedig egy ország Jutkája, Ivancsics Ilona személyében.

Ivancsics

A kaposvári születésű, Nagybajomban nevelkedő színésznő visszatért Somogyba. Persze csak a Régi Nyár zenés vígjáték próbáira. Már néhány hete beköltözött a Csiky Gergely Színház falai közé.

Ivancsics

- Mennyire jön szívesen Kaposvárra?
- Nagyon nagy élmény, ha jöhetek. Főleg most, május körül. Éppen tegnap járkáltam itt a környéken, és annyira megmelegedett a szívem. Azért a somogyi dombok sokat jelentenek, még 10-20 év után is. Úgy szeretek itt lenni, nagyon-nagyon.

- Ezek szerint sok szép emlék fűzi ide?
- Persze. Azért a gyökerek, csak itt vannak. A kaposvári gimnáziumi évek, csak itt vannak. És hát itt a színházban azért elég sok előadást láttam, és most egy érdekes dolog itt próbálni.

- Több mint félszáz színházi és film szerep. Amikre szívesen gondol. 10 év a József Attila, 10 év a Soproni színházban. A kaposvári színház azonban kimaradt.
- Valóban, a kaposvári színházban nem játszottam soha. Úgy hogy remélem nekem, és a nézőknek is, nagy élmény lesz. Ősszel kiderül. Azt gondolom, hogy olyan jó kis előadás a régi nyár, hogy szeretni fogja a közönség.

Ivancsics

- Egy vígjátékot próbálnak? Milyen hangulatban telnek a próbák?
- Jó csapat, ismerjük egymást. Vannak vendégek, és vannak régi művészek. Jó hangulatban telnek a próbák, szerintem sikeres évadkezdés lesz.

Ivancsics

- Hobbija a biokertészet.
- Nagy ökonagykövet vagyok. Nagy kertész. Tehát ha munka közben hazaszaladok, akkor paradicsom ültetés van, meg gyomlálás. Most a kaposvári próbák miatt sajnos kiesik a kert, de ilyenkor a család átveszi ezt a szerepet. De ilyenkor itt, májusban kárpótol a gyönyörű somogyi természet, isteni bodza, akác illat vesz körül, beszippantom, ez fantasztikusan jó érzés.

- A műtárgybecslés és a régiségek mellett a pránagyógyászat is érdekli.
- A tibeti módszerrel tartom szintben a test és lélek harmóniáját.

- Évek óta szabadúszó? Ne bánta meg, hogy nem állandó társulatnál dolgozik?
- Országjáró színész lettem. Szeretem a szabadságot, és ezt önként vállaltam. Már negyedik éve csinálom a Száguldó Orfeum színházat. Ez az álmom marad is. Már készítjük elő az őszi időszakot.

- A család is fontos az életében.
- Van egy 20 éves fiam, aki fotósnak készül. Most vannak a felvételik, és a többi között a kaposvári egyetemre is jelentkezett, meglátjuk hova fogják felvenni. Több iskolát is megjelölt. Nagy álma, hogy a szakma amit tanul, kapcsolódjon a művészetekhez. Innen a fotózás. Ő is bekapcsolódik a színházunkba, ő készíti a képanyagokat. Gyakorlatilag egy családi vállalkozásról van szó.

Ivancsics

- A szeptemberi premier előtt hol láthatjuk?
- Jövünk Kaposvárra, a Száguldó Orfeummal. Ezúttal nem a szentjakabi romkertben, hanem a Szivárvány Zeneházban lépünk fel. Pihenni nyáron nagyon nem tudok, de ez nem zavar. Szeretem a saját színházat, a saját társulatot, a jövőben is ezt az utat folytatom.

Ivancsics

 

 

Címkék: Orfeum, Ilona, Száguldó, Ivancsics, hobbi, kultúra