Május 4-én derült ki: újra lehet pályázni a Kaposvári Egyetem rektori székére. Prof. dr. Babinszky László megbízatása június végéig szól.

Az Oktatási Minisztérium sajtómunkatársának elmondása szerint egyetlen pályázat érkezett be hozzájuk a határidőig, június 2-ig, de a pályázó nevét nem árulhatta el. A minisztériumban először megvizsgálják, hogy a pályázat formailag megfelel-e a követelményeknek, majd utána visszaküldik az egyetemre, ahol a szenátus dönt a kinevezésről.

Kaposvári Egyetem

Megkeresésünkre Szávai Ferenc, tanszékvezető, egyetemi tanár elárulta ő biztosan benyújtotta a pályázatát. A formailag átnézett pályázat június 23-án kerül az egyetem szenátusa elé, dönteniük még a nyáron kell, mert a következő rektornak augusztus 1-től munkába kell állnia.

Szávai beszélt a programjáról is. A jelenleg három ezer fős hallgatói létszámot öt-hat ezerre szeretné növelni. Egyetemi szövetségeket kötne, de úgy, hogy a kaposvári független maradjon. A szervezeti struktúrát is átalakítaná. Egy menedzser típusú rektor irányítaná a felsőoktatási intézményt, a határon túli diákokra pedig nagyobb figyelmet fordítanának. A következő tanévben speciális képzéseket indítanának, amelyek a bőszénfai szarvasfarmra és lovascentrumra épülnének.

Címkék: otatási minisztérium, rektor, kaposvári egyetem, választás, kultúra