HVG

A verseny február elején indult és nyolc héten át, március végéig tart, a jelentkezés azonban a sorozat végéig nyitott. Tehát még lehet és érdemes, hiszen a játék izgalmán túl a kategóriák győztesei értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak.

Az első két hét részvételi adatai szerint a regisztrált játékosok száma meghaladja a három és fél ezret, akik több mint 600 versengő csapatot és mintegy 360 iskolát képviselnek. Ráadásul az országos vetélkedő valóban országossá nőtt: a résztvevők az ország mintegy 150 településéről jelentkeztek. A játékoldal megtekinthető: kviz.hvg.hu

Somogy megyét a következő középiskolák képviselik:

Dráva Völgye Középiskola
Széchenyi Ferenc Középiskola
Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola
Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakképző Iskola
Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium
Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola
Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium
Noszlopy Gáspár Kszki
Berzsenyi Dániel Gimnázium Közgazdasági Szakközépiskola
Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola
Perczel Mór Gimnázium

Címkék: HVG, játék, kultúra