Tizenkét egyetem pályázott a kutatóegyetemi címre a felsőoktatási intézmények közül. Csupán a katonai, a művészeti és három állami felsőoktatási intézmény nem nyújtotta be pályázatát január 29-ig. Ezek között szerepel a Kaposvári Egyetem is.

Mint azt megírtuk, a somogyi megyeszékhelyen egy éven belül agrár- és élelmiszertudományi tudásközpontot hoznának létre. A hárommilliárd forintos beruházással a nemzetközi kapcsolatokat erősítenék, amihez a kaposvári campus 100 millió forintot nyert uniós pályázaton. Utóbbi összeget zömében a tehetséggondozásra és a kutatásokra fordítják.

A tudásközpontok következőszakaszát jelenti majd a kutatóegyetemi cím. Utóbbiak irányítják és szervezik majd a munkát a tudásközpontokban.

A sajtóhírek szerint 8-9 intézmény kaphatja meg ezt a rangot, ám az ehhez szükséges többletpénzre ismét pályázniuk kell. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 27 milliárd forintot különített el erre a célra.

Címkék: tudásközpont, Kaposvári Egyetem, kultúra