A Pogányvölgyi Integrált Nevelési Oktatási Hálózat projekt tavaly indult, az uniós támogatású program keretében e két intézmény fejlesztése mellett már elkészült a somogyvári Tündérkert Óvoda és komoly felújítások történtek, illetve folytatódnak később a somogyvári Szent László Király Általános Iskolában.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Lengyeltóti, Somogyvár, Öreglak - 2010. január 30. A Pogányvölgyi Integrált Nevelési Oktatási Hálózat fejlesztésére a Dél-Dunántúli Operatív Programban nyert uniós támogatást a három település. A projekt résztvevői összesen 993 millió forintot fordíthatnak oktatási intézményeik fejlesztésére.

A beruházás keretében tavaly karácsonykor ünnepélyes keretek között adták át a somogyvári Tündérkert Óvodát. A korábban áldatlan állapotú épület helyett ma 21. századi intézménybe járhatnak a gyerekek. Az új óvoda tágas, korszerű és biztonságos. Tornaszobát is kialakítottak benne, s csoportonként külön öltöző és mosdó növeli a komfortérzetet. Összesen 78 kisgyereket írattak be szüleik, ők jelenleg három csoportba járnak ide, mondta el Móring József Attila polgármester az átadáson.

A somogyvári Szent László Király Általános Iskolában is komoly beruházás kezdődött tavaly nyáron. 2009 nyarán elkészült a nyílászárók cseréje, és a fűtés és a villamoshálózat is korszerűbbé vált az idei tanév kezdetére. Idén nyáron a belső burkolatokat és a nyílászárókat cserélik, majd kifestik az épületet, a sportcsarnok pedig új tetőt kap.

A kistérség székhelyén, Lengyeltótiban a Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézményben építenek új épületszárnyat. Papszt Lajos polgármester elmondta: a konyha épülete fölé új, korszerű 8 tantermes szárny épül, irodákkal és könyvtárral. Ezután fogják az iskola egy régi épületrészét lebontani. A tervek szerint idén tavasszal át is adják a vadonatúj épületet.

Öreglakon is nagy erőfeszítéseket tesznek a kivitelezők, hogy a tél ellenére is jól haladjon az építkezés. Itt az alsó tagozatos iskola épületét újítják fel. A nyílászárókat tavaly nyáron kicserélték, júniustól a szünidőben pedig újabb fejlesztések lesznek. Maczucza Miklós polgármester elmondta: ennél is fontosabb, hogy a régi épület mellé 5 tantermes, könyvtárral, informatika és kémiaszertárral felszerelt új épületszárnyat építenek. Ez esetben várhatóan 2010 nyarán át is adják a modern építményt.

A program azonban nemcsak felújításról szól. A fejlesztésen túl olyan közös igazgatású intézmény jön létre, mely a közoktatás teljes vertikumát biztosítja. Papszt Lajos, a kistérségi társulás elnöke szerint így gyors reagálással, probléma-orientáltan, összehangolt beavatkozással képesek leszünk a hátrányok kompenzálásra, valamint a felzárkóztatásra. A kistérség felzárkóztatása a gazdaság fellendítésével érhető el, mely csak hosszú távú, összehangolt tevékenységrendszerrel valósítható meg. Alappillére az oktatási rendszer racionálisan és hatékonyan működő átalakítása.

Pogányvölgyi integrált nevelési oktatási hálózat kialakításával elérhető, hogy a gyermekek helyben jussanak hozzá a minőségi oktatás lehetőségéhez, az iskolai lemorzsolódás megszűnjön, a továbbtanulási kedv erősödjön, s egyre nagyobb számban szerezzenek a munkaerőpiacon hasznosítható képesítéseket. Ezáltal javul a lakosság foglalkoztathatósága, életminősége, csökkentve a szociális ellátásra szorulók körét. A szakismeretek biztosításával várhatóan növekszik a vállalkozások száma, a kistérség képzett munkaerejére alapozva lehetséges a mezőgazdaság mellé a feldolgozó ipar kialakítása, egyéb ipari létesítmények betelepítése.

Mint ismert: a Dél-Dunántúli Régióban a lengyeltóti projekten kívül összesen 24 hasonló fejlesztés valósul meg uniós támogatással, tudatta Salamon Balázs a VÁTI Nonprofit Kft Dél-dunántúli Területi Irodájának vezetője. A támogatási érték mindösszesen meghaladja a 20 milliárd forintot a régióban. A fejlesztések többsége – 11 Somogyban indulhat. Baranyában 9, Tolna megyében pedig 5 projekt valósulhat meg.

 

 

 

 

Címkék: kultúra