Dr. Szili Ferenc kandidátust, a Somogy megyei levéltár nyugalmazott igazgatóját választották Kaposvár díszpolgárává. Az elismerést a Csiky Gergely Színházban megrendezett ünnepi közgyűlésen, a város napján vehette át Szita Károly polgármestertől.

Szili Ferenc

Dr. Szili Ferenc

Szili Ferenc a történettudomány doktora, címzetes egyetemi tanár, a Somogy Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója, korábban a Táncsics Mihály Gimnázium közkedvelt történelem tanára, a Kaposvári Egyetem docense. A Kaposvári Kinizsi népszerű labdarugójaként tízezrek kedvence, edzőként sokak nevelője volt. Kaposváron született, elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Pályafutását, szerteágazó és sokoldalú tevékenységét, tudományos kutatómunkáját számos könyv és publikáció fémjelzi. Ez ideig tíz könyve jelent meg és számos kiadványt szerkesztett, többek között a Somogy megye múltjából című levéltári évkönyv köteteit 1991 és 1997 között.

Tudományos munkásságát (a Cukorgyár történetét feldolgozó könyvét, holocaust kutatásait, a somogyi kivándorlásról írt könyveit, tanulmányait, forráskiadványait) csakúgy, mint publicisztikáját és szerkesztő-munkáját (Iskola és Levéltár sorozat, Levéltári Évkönyvek, az Örökség könyvek társszerkesztése) sokan ismerik. Magyarországon először Somogy megyében kezdeményezte (Szabó Péterrel) a II. világháború áldozatai teljes igényű személyi adattárának összeállítását.

Vizsgálta a régió település-és nemzetiségtörténetét, migrációjának változásait. Többek között tagja a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának, Magyar Történelmi Társulat választmányának, a Pécsi Akadémiai Bizottság Helytörténeti Munkabizottságának. 1987-ben Somogy Megye Alkotó Díjában-, 1994-ben Pauler Gyula díjban részesült, majd 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét.

Gazdag életútjával és Kaposvár iránt érzett szeretetével városunk egyik tekintélyes, ismert és elismert közéleti személyiségévé vált. Sokat tett Somogy megye és Kaposvár kultúrájának, polgári értékeinek megőrzéséért, fejlesztéséért. Magas szintű, példaértékű, több évtizedes oktatói, levéltári és közéleti tevékenységéért, a tudományos kutatómunka területén elért kimagasló eredményeiért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez.

Szita Károly polgármester ünnepi beszédében kifejtette: a kaposváriak együtt gondolkodtak és cselekedtek a jóban és a bajban is. Nem törődtek bele a készen kapott rosszba.

A polgármester hangsúlyozta: Kaposvár számít az itt lakókra, és a város napján köszönetet is mond a közösség minden tagjának. Az elmúlt év minden napja iszonyú nehéz volt, mégis az egész ország példaképévé sikerült válni. Mert nemcsak túlélni akarjuk a válságot, hanem legyőzni.

Szita Károly hozzátette: ma már hiszünk benne, hogy képesek vagyunk ellenállni a hibát hibára halmozó döntéseknek. Élen járói lettünk a sikert keresőknek, alakítói a bennünket körülvevő világnak. Különbözőek az itt élő emberek és mégis egyek, a közös nevező ugyanis a Kaposvárba vetett hit.
- Isten éltesse Kaposvár valamennyi polgárát, adjon nekünk jókedvet és bőséget!

Az ünnepség végén a közgyűlés díszvendégei szólaltak fel és adták át ajándékaikat. Dr. Heintz Tamás országgyűlési képviselő egy, a Csiky Gergely Színházat formázó tortát tolt be, utalva arra, hogy idén talán végre fel tudják újítani az intézményt.

Gelencsér Attila a megyei közgyűlés elnöke Mária-ikont ajándékozott a városnak. Suchman Tamás országgyűlési képviselő pedig Rippl-Rónai József egy 1912-es levelét hozta ajándékba. A színházat is köszöntötte, mégpedig Csiky Gergely egy 1872-es kiadású könyvével és 1880-as aláírásával lepte meg az intézményt.

További kitüntetettek


Az „Év Sportolója” díjat női kategóriában megosztva adományozta a város közgyűlése.

Idén az uszonyos és búvárúszásban 2009-ben elért kimagasló eredményeiért, a Kaposvári Középületkivitelező Adorján Sportegyesület versenyzője, Kovács Zsófia. Továbbá az öttusa sportágban 2009-ben elért kimagasló eredményeiért, a kaposvári Építők Atlétikai Club és a székesfehérvári Alba- Volán kettős igazolású versenyzője, Gyenesei Leila, valamint a kajak-kenu sportágban 2009-ben elért kimagasló eredményeiért a Kaposvári Vízügyi Sport Club versenyzője, Sáfrán Mihály vehette át.

Az Év csapata a Diamant Kaposvár bajnok- és kupagyőztes férfi röplabdacsapat lett.

„Kaposvár Város Szolgálatáért” kitüntetésben részesültek:

Az önkormányzati beruházások megvalósulásának érdekében végzett munkájáért - Bajzik Imre, a Polgármesteri Hivatal műszaki és pályázati igazgatója

A fogyatékkal élők életminőségének javításáért - Beleznai Csilla, a Napsugár   
Gyógypedagógiai Központ igazgatója

Több önkormányzati beruházás előkészítése és bonyolítása terén végzett magas színvonalú munkájáért - Géger Lívia, a Beruházási Iroda címzetes főtanácsosa

A Városháza minőségbiztosítási rendszerének kiépítéséért- munkájának köszönhetően a Városháza megkapta a Magyar Közigazgatási Minőségi Díjat – dr. Horváth Zsuzsanna, a Törzskari Iroda vezetője

Több kaposvári beruházás, építkezés kivitelezése terén végzett kiemelkedő szervező, irányító munkájáért – Kis Ferenc, művezető, építési vállalkozó

Kiemelkedő művészi teljesítményéért, - nagyvonalú adományai a város köztereit, intézményeit gazdagítják – Kling József szobrászművész

A német kisebbségi kultúra és nyelv megőrzéséért – Knollné Hidasy Erzsébet, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke

A toponári településrészért végzett áldozatos munkájáért – Lóki János, nyugalmazott üzemgazdász, adótanácsadó

Kiváló tanári munkájáért, a város kulturális rendezvényeinek aktív szervezéséért - Rozsos Gábor, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanára   

Az ötvös szakmában elért közmegbecsülést kiváltó sikereiért, tevékenységéért – Rónai Attila ötvös mester

A szakképzésben végzett példaértékű munkájáért – Sánta László, az Építőipari és
Faipari Szakképző Iskola tanára

Áldozatos karitatív munkájáért, a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási központ   
létrehozásáért, működtetéséért, dr. Sótonyi Tiborné, a Somogy Megyei Vöröskereszt igazgatója

A színfalak mögött végzett több évtizedes példaértékű, nélkülözhetetlen színházi munkájáért – Székely György, a Csiky Gergely Színház ügyelője

Az Önkormányzat és intézményei informatikai stratégiája kidolgozása és megvalósítása terén végzett kiváló munkájáért – Terestyényi Szabolcs, a Polgármesteri Hivatal informatikai vezetője

A húsipari munkások érdekképviselete érdekében kifejtett példaértékű tevékenységéért – Vida Kálmán, a Kométa ’99 Zrt. szakszervezeti elnöke.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Kaposvár Városért”
kitüntetést adományozott:

Dr. Egyed Miklós főorvosnak, a gyógyítás területén elért magas szintű, példaértékű tevékenységéért, kimagasló szakmai eredményeiért.

Dr. Herczeg Olga
fogorvosnak magas szintű, példaértékű szakmai munkájáért, humanista közéleti tevékenységéért.

Ponikfor Zoltánnak, az Építőipari és Faipari Szakképző Iskola nyugalmazott, alapító igazgatójának több évtizedes példaértékű, magas szintű pedagógiai, vezetői, szakmai munkájáért.

Az EC Pannon Lovasakadémiának a lovas sport hazai és nemzetközi elismertsége érdekében kifejtett példaértékű tevékenységéért, kimagasló szakmai eredményeiért. A kitüntetést dr. Seregi János igazgató vette át.

Címkék: Városnap, kultúra