Szalay Tamás, a Pécs2010 Menedzsmentközpont kulturális igazgatója szerint a történelmi és kulturális hagyományok mindegyik város számára fontossá teszik az együttműködést - tudtuk meg lapinformációkból. Míg Isztambulban eseménycentrikus évet szerveznek, addig az esseniek olyan elképzeléseket támogattak, amelyek hosszú távra szólnak. A két kultúrfőváros közös programjai között említhető az ’Essen-Pécs Wind Music’. A fúvószenei "társulás" keretében fiatal magyar és német zenészek, valamint tanáraik közös műhelymunkában vettek részt Pécsett és a Ruhr-vidéken, ennek eredményét az utóbbi években számos koncerten mutatták be Magyarországon és Németországban. Tavaly felléptek Linzben, Európa 2009-es kulturális fővárosában is. Idén folytatódik a közös munka: a fiatal fúvósokból álló együttes ismét koncertezik Németországban és Magyarországon, a program zenei anyagából pedig CD készül.

EKF


Szalay Tamás elmondta, hogy Isztambullal már más a helyzet, a törökökkel ugyanis korábban nem volt élő kapcsolata Pécsnek. Pécsett májusban rendezik meg az Utazás a török félhold körül címet viselő rendezvénysorozatot, amely egyszerre szemlélteti Törökország kulturális hagyományait, művészeti tradícióit és nyújt betekintést a kortárs török művészet jelenébe négy művészeti ág (fotó, zene, irodalom, film) segítségével. A programok között szerepel több koncert, kurd néptánc és táncház, török filmhét, valamint gasztronómiai bemutató. A baranyai megyeszékhely szintén bemutatkozik Isztambulban. Erre az egyik legjobb lehetőség a májusi amatőr egyetemi színjátszó csoportok fesztiválja lesz a török nagyvárosban, ahol Pécs városát a Janus Egyetemi Színház képviseli majd.

A nyári Pécs-Ruhr-vidék-Isztambul Zenekaraván pedig mindegyik nemzet zenei hagyományait eleveníti fel. Azok kombinációjából egy új "global sound", sokoldalú, izgalmas zenei produkció jön létre. A közönség mindhárom városban, illetve régióban koncerten ismerheti meg az elképzelés nyomán létrejött zenei anyagot. A szeptemberben záruló Temporary City urbanisztikai rendezvényen szintén mindhárom kulturális főváros részt vesz. A programban a települések műszaki egyetemeinek építész, környezet- és településtervező hallgatói dolgoznak együtt. Az első workshopok eredményeképpen a Ruhr-vidéken a duisburgi belső kikötő, Isztambulban a szárazdokk, Pécsett pedig a Zsolnay Kulturális Negyed melletti közterület lett a vizsgálandó helyszín.

Címkék: kultúra