Hírek
Kis szines
-
Kis szines
Műalkotás Zengő Kövek a pécsi Széchenyi téren
A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással.
-
Kis szines
Halló? Fülbajok megyeszerte
Minden tizedik somogyinak rossz a hallása. A 60 év felettiek közül pedig már majdnem minden második idősnek van baj a fülével. Ezért egyre többen mennek hallásvizsgálatra, olyan sokan, hogy hetekkel előre be kell jelentkezni.
-
Kis szines
Felújítják Épül-szépül a kaposvári fürdő
Már állnak a falak és készen vannak a medencék a kaposvári fürdőben. Tavaly ősszel kezdték a felújítást. Több résznek 70%-a elkészült.
-
Kis szines
Somogyban is Kikelet akció indul
Húsvéti razzia kezdődik a héten Somogyban is. A 3 hetes Kikelet akcióban négy hatóság emberei: élelmiszerellenőrök, fogyasztóvédők, apehosok és növényvédősök vizsgálódnak szúrópróbaszerűen.
-
Kis szines
Sávoly Elszállt remény
Tavaly még azt hitték, megfogták az Isten lábát. Most elkeseredettek a sávolyiak. Becsapottnak érzik magukat, miután kiderült, hogy a Magyar Fejlesztési Bank nem adta meg a 15 milliárdos hitelt a MotoGp pálya spanyol beruházójának. A Balatonring építése emiatt kétségessé vált. Bár a polgármester még reménykedik.
-
Kis szines Fotó
Eltűnőben... Öregedő Somogy
Egy kisebb városnyi ember tűnt el Somogyból az elmúlt 9 év alatt. Ráadásul elöregszik a megye: másfélszer annyi az idős ember, mint a gyerek.
-
Kis szines
Jön a tavasz! AKár 20 Celisus fok is lehet hétvégén
Kedden reggel még havazott is az országban, hétvégére viszont megérkezik a tavasz.
-
Kis szines
Fesztivál 2010 David Guetta és a Pet Shop Boys is a Soundon
Tíz újabb nemzetközi sztárral bővült a Heineken Balaton Sound idei programja, tíz újabb érv amellett, hogy ott legyünk a Soundon, ráadásul március 31-ig kedvezményes áron.
-
Kis szines
Oroszok a spájzban Welles szelleme Grúziában
Egy grúz tévécsatorna álriportot közölt egy újabb orosz támadásról. A tévé menekülő emberekről, káoszról mutatott megrendezett képsorokat. Nézők százezrei hitték valóságosnak az álriportot.
-
Kis szines
Szabadalom-háború Leszakajtja az Almát a Nokia?
Várhatóan csak 2012-ben kerül sor a nagy Nokia-Apple perre. Szakértők szerint a szabadalom-háborúban a finn óriás közel 300 milliárd forintot szakíthat - írja a Mobilport.
-
Kis szines
Szól a rádió A Kossuth a leghallgatottabb
A fővárosban és országosan is az MR1-Kossuth Rádiót hallgatják a legtöbben a GfK Hungária-Ipsos februári mérése alapján. A közszolgálati rádió adóit a 2010. februári felmérési adatok alapján összesen több mint kétmillióan hallgatják egy átlagos napon. A legtöbb háztartás a "180 percre" ébred, ám még a reggeli műsornál is népszerűbb a Déli Krónika.
-
Kis szines
Design Ha egy tervező kislánya unatkozik a könyvtárban...
Sokunk közös élménye, hogy könyvvel a kezünkben nyom el az álom, vagy éppen a könyvtárban a nagyszótárba bólintunk bele. De vajon az eszünkbe jutott-e már, hogy egy könyvön pihenjünk meg, vagy egy könyvben térjünk nyugovóra?
-
Kis szines
Utazás Ahova a sínek nem érnek el...
Több utaztató társaság is csatlakozott a MÁV Zrt. START Klubjához, így kölcsönös kedvezmények kínálkoznak a kölcsönösség jegyében - írja a Világgazdaság Online.
-
Kis szines
Víkendszörf Hogy muzsikál az egered?
Milyen hangulata van a kedvenc weblapodnak? Hogy fordítható zenére a kedvenc portálod? Hogy fest az egered ecsetként? Miközben hallgatod a homepage muzsikáját, fess a képernyődre, mintha vászon lenne. De hogy is lehetséges mindez?
-
Kis szines
Mozifanatikusok éjszakája Egy éjszaka a vetítőteremben!
Több, mint tízezer moziszék várja egyészakás kalandját egy megszállott filmőrülttel április 23-án. Harmadszor rendezik meg a Mozifanatikusok éjszakáját.
-
Kis szines
Válogat a Megasztár Tolongó sztártorkúak
Eddig 12 ezren jelentkeztek az ötödik Megasztár-ra, és közülük legalább ezren ott is voltak a casting második napján, pénteken - olvasható az origo beszámolójában. Minden próbázó, illetve próbálkozó hozzávetőleg 2-3 percig birtokolhatja a mikrofont. Többük kezében elég idétlenül áll...