Változhat a tanterv, változhatnak a szabályok, változhatnak az oktatás módszerei, de a gyermek nem lehet eszköz. Ő mindig a cél – erről beszélt ma a Kinizsi lakótelepi iskolában tartott városi tanévnyitó ünnepen Kaposvár polgármestere.
Szita Károly szerint új oktatáspolitikai korszak küszöbén állunk, ebben a tanévben már a gyakorlatban is találkozni fogunk az új döntésekkel, új elképzelésekkel, melyek között lesznek olyanok, amelyeket örömmel fogadunk majd és olyanok is, amelyekről vita alakul ki. De egyvalamit nem szabad szem elől téveszteni – hívta fel rá a figyelmet - bármilyen oktatáspolitika is születik, annak végső mércéje mindig ugyanaz kell legyen: a gyermek érdeke.
„Az oktatásban könnyű azt gondolni, hogy ami új, az feltétlenül jobb. De nem minden újítás előrelépés, és nem minden régi módszer, út, gyakorlat idejétmúlt. És nekünk nem is az újat vagy a régit kell választanunk. A jót kell választanunk.” – hangsúlyozta a városvezető.
Szita Károly arra kérte a pedagógusokat, hogy a változások közepette is mindig azt nézzék, mi szolgálja legjobban a rájuk bízott gyermekek érdekeit. Egyben ígéretet tett arra, hogy a város továbbra is partnerük lesz ebben, mert az iskola és az oktatás ügye mindig kiemelt ügy marad, hisz – mint mondta - Kaposvár azért épül, hogy az itt felnövő gyermekeknek jobb életük lehessen, hogy azt a döntést hozzák meg, miszerint itt szeretnének élni, családot alapítani, itt szeretnének dolgozni, és továbbadni mindazt, amit kaptak.
Címkék: tanévnyitó, Szita Károly, Kaposvár, kis szines