Furgonnal érkeztek meg pénteken a Berzsenyi Evangélikus Általános Iskolába azok a madáretetők, amelyek a kaposvári építőipari középiskolában készültek. Huszárné Forintos Mónika, az evangélikus intézmény igazgatója szerint, "aki így gondolkodik a madáretetésről, az a jövőről gondolkodik, mert a gyerekek azáltal, hogy végzik ezt a tevékenységet, felelőséget és egy sor érdekességet megismernek a természetről."
A KSZC Lamping József Technikumban hagyomány már az ilyen fajta, a szűkebb-tágabb közösség érdekében végzett munkának. Ennek egyik eredménye, hogy a fiatalok valós helyzetekben is láthatják, mire elegendő az eddig megszerzett szakmai tudásuk - mondja a szakmai igazgató-helyettes, Olman Vivien: "Régebben is készítettek tanulóink karitatív tevékenységkét madáretetőket most viszont ezt összekötöttünk a családbarát napunkkal. Mert, hogy az asztalos tanulóink és oktatónk legyártotta az alkatrészeket, a családbarát napon az oktatókollégáink összeállították ezeket, majd a festő tanulóink lefestették és így kerültek ki az iskolákba."
Úgy tudjuk hasonló madáretetőket kap hamarosan a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, valamint a II. Rákóczi Ferenc, a Honvéd Utcai, a Kisfaludy Utcai és a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola is.
Címkék: középiskola, asztalos, festő, építőipari, technikum, általános, diák, kis szines