Ismét ajándékokkal és karácsonyi műsorral lepte meg az Almamellék-Somogyhárságyi Általános Iskola és Kollégium diákjait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). A Kaposvári Campus – hallgatói kezdeményezésre – ezzel immár ötödik alkalommal szerzett örömteli pillanatokat a rendkívül nehéz helyzetben élő mintegy száz gyermek számára. A meglepetéseket MÁTÉ Mókus adta át a gyermekeknek.

„Intézményünk hosszú évek óta kiemelkedő viszonyt ápol a baranyai iskolával, hiszen tanító szakos hallgatóink rendszeresen töltik itt szakmai gyakorlatukat. Különösen fontos, hogy a jó kapcsolat részeként karácsony közeledtével ne csak az oktatásban figyeljünk a gyermekek fejlődésére, hanem amennyire csak tudjuk, tegyük könnyebbé mindennapjaikat is.” – hangsúlyozta az esemény kapcsán Gombos Péter, a Kaposvári Campus főigazgató-helyettese, aki a helyszínen köszöntötte a tanulókat és a pedagógusokat.

Az idei évben ruháknak, játékoknak, tisztálkodó szereknek, tartós élelmiszereknek és mesekönyveknek is örülhettek a fiatalok. Az ajándékokat MÁTÉ Mókus adta át a gyermekeknek. Csokonai Vitéz Mihály Szakkollégium pedig a kollégium számára kreatív eszközöket ajánlott fel. 

A kezdeményezést a kezdetektől támogatta, a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium nevelőtestülete, diákönkormányzata és szülői munkaközössége. Emellett a MATE Kaposvári Campus dolgozói, valamint a Somon Shop Kft. száz forintos üzletlánc is segített szebbé varázsolni a gyermekek karácsonyát.

A Neveléstudományi Intézet mindig is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a hallgatók ne csak elméleti tudásra tegyenek szert, hanem olyan gyakorlati tapasztalatok birtokába is jussanak, amely a való életre tanítja őket. A hallgatók mostani kezdeményezése és példaértékű összefogása egyértelműen azt bizonyítja, hogy valóban elhivatottak szakmájuk iránt és kötelező szakmai gyakorlatukon túl is örömmel segítik a mélyszegénységben élő gyermekeket.

Címkék: campus, MATE, adomány, jótékony, kis szines, Kaposvár