A legtöbb kattintást hozó írások közé sajnos idén is beférkőzött a koronavírus-járvány. Márciusban még az újabb korlátozásokról kellett beszámolnunk, de májusban már szerencsére az enyhítésekről.

Népszerű volt júniusi videónk, amiben egy kaposvári párt mutattunk be, akiknek hármas ikrei születtek. Érthetően nagy volt az öröm a Szalay családban.

Nem sokkal később pedig az év ezredik kisbabáját köszönthettük a megújult szülészeten.

A nyár elején az amerikai hadsereg helikopterei szálltak le Kaposújlakon. Természetesen mi is ott voltunk az eseményen.

Sokan nézték meg azt a videót is, amiben egy horgász mártózott meg a kisgyaláni tóban, még ha nem is szeretett volna.

Az ősszel bemutattuk az év egyik legjobb pedagógusát is. Ján Szilárd második lett az „Év Szupertanára” versenyén és a nézettségi rangsorunkban is igen előkelő helyen végzett.

Új szálloda épül Kaposváron. A látványterveket az elsők között mutattuk meg olvasóinknak, amire szintén szép számmal érkeztek a kattintások.

null

Októberben nagy veszteség érte a várost. Elhunyt a kaposvári gesztenyeárus, Császár Bíró János.

null

November végén pedig ismét felgyúltak az ünnepi fények a belvárosban. Ezt is sokan nézték vissza oldalunkon.

Ezek voltak tehát a 2021-es év legnézettebb hírei, videó. Jövőre folytatjuk, de addig is boldog új évet kívánunk minden olvasónknak!

 

Címkék: kapos.hu, 2021, kapospont, kis szines