A zamárdiban élők a Balaton Sound mellett döntöttek, amelyet a következő három évben is a településen rendeznek meg – közölték az Indexszel a szervezők. A közelmúltban közvélemény-kutatást tartottak arról, hogy a Somogy megyei város maradjon-e a rendezvény otthona.

A konzultációban a helyiek több mint 50 százaléka vett részt, és az eredmény szerint a többség, nagyjából 80 százalék arra szavazott, hogy Európa egyik legismertebb fesztiváljának a 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is Zamárdi adjon helyet.

null

A Balaton Soundot 2007 óta minden évben Zamárdiban rendezték meg, a település ezzel felkerült a nemzetközi fesztiváltérképre, és azóta világsztárok sorát sorakoztatta fel, egyúttal évről évre egyre népszerűbbé tette a déli part egyik legszebb települését.

Címkék: balaton sound, zamárdi, fesztivál, kis szines